Az Európai Gyógyszerügynökség szerint nem biztos, hogy kell negyedik oltás

2022. február 03. 19:59

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy „nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték” ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltás beadását javasolja.

2022. február 03. 19:59
null

„Jelenleg nincs elegendő klinikai vizsgálatból származó bizonyítékunk ahhoz, hogy a második emlékeztető oltás beadását ajánljuk a lakosság többségének” – jelentette ki Marco Cavaleri, az amszterdami testület vezető tisztségviselője. Cavaleri a sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta az oltási kampányok folytatásának fontosságát, többek között a harmadik oltás felvételét is, amely magas fokú védelmet nyújt a vírus okozta súlyos megbetegedés ellen.    

Felhívta a figyelmet az omikron variáns új alváltozata, a BA.2 nevű vírus rohamos terjedésére is.

Mint mondta, „még túl korai lenne megállapítani, hogy ez az alváltozat mennyiben különbözik magától az omikrontól a fertőzőképesség és az immunrendszerre gyakorolt hatás szempontjából, de továbbra is szorosan kapcsolódik az eredeti omikron változathoz”.    

Cavaleri arra is kitért, hogy az EMA támogatná olyan vakcina engedélyeztetését, amelyet kifejezetten az omikron variáns ellen fejlesztenek ki. Arról is tájékoztatott, hogy az ügynökség hamarosan döntést hoz a Pfizer/BioNTech-vakcina harmadik adagja felvételének engedélyezéséről a 16 és 17 éveseknek.

(MTI)

Fotó: Romy Arroyo Fernandez / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda.
2022. február 05. 00:25
Az oltásellenesség felér egy gyilkossági kísérlettel https://24.hu/tudomany/2020/10/10/koronavirus-vakcina-oltas-covid/
vajda.
2022. február 05. 00:18
Kutatások kimutatták, hogy a legtöbben a felsőfokú szakképzettséget szerzettek között oltatnák magukat és jellemzően nagyobb arányban oltásellenesek, akiknek nincs érettségije. A konteósok között legtöbb az olyan oltástagadó akiknek semmilyen végzettsége nincs. Magyarország a világ legsötétebb országa: az oltásellenes csürhe egyre hangosabb és nem csökken a vírustagadók száma.
Amondó
2022. február 04. 12:41
Persze, hogy kell a negyedik oltás. Nélkülözhetetlen. Ellenkező esetben rengeteg ampullát kellene kidobni, ami veszteség a gyártó számára. (Még belegondolni is borzasztó .) Majd, ha kiürül a raktár, addigra le lesz gyártva a következő csodatévő vakcina és akkor az ötödik (vagy fene tudja hányadik) oltás életbevágó szükségességével fogják sokkolni a lakosságot.
zara
2022. február 04. 09:50
These figures confirm a recently published study, the results of which were summed up by Gili Regev-Yochay of the Shiba Hospital near Tel Aviv as follows: the second booster had only shown a modest effect against Omicron, and the increase in antibodies after the fourth vaccination was not very impressive. Shortly after the fourth vaccination, the antibody level was the same as after the third, said Regev-Yochay. https://freewestmedia.com/2022/01/23/israel-from-global-jab-champion-to-global-new-infection-champion/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!