Energiapolitika terén is egyenlőséget követel Kelet-Európa

Klímapolitka: Közép-Európai szemszögből címmel tartott előadást Mariusz Orion Jędrysek, a lengyel Környezetvédelmi Minisztérium volt államtitkára az MCC-ben. 

Az előadó szerint a modern nyersanyag-gazdálkodási politika definíciója, hogy sok szabálya és tevékenysége van az ellátással kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében. „Ha magas a kockázat, többet kell fizetni, és többet is veszíthetünk rajta.” Így többet kell fizetni a folyamatos ellátásért is, hiszen pusztán azért fizetünk, hogy az ellátás folyamatos legyen. Ha az oroszok elzárják a csapokat, az árak azonnal felmennek: ezen természetesen „azok nyernek, akik növelték a kockázatot”. Ezt a lengyelek voltaképpen már akkor látták, amikor stabil volt a környezet, a lengyel politika akkor is stabil ellátási politikában volt érdekelt. 

Felvázolva hazájának nyersanyagpolitikai helyzetét, Jędrysek szerint Lengyelország elsősorban fémben, lignitben és szénben erős, továbbá kémiai anyagokban, sóban, építőanyagokban, például homokban.

Fontos szempont, hogy a természet a lehető legkevésbé sérüljön, az illegális kitermelők például nem foglalkoznak az előírásokkal. Körülbelül háromezer helyen termelnek ki homokot illegálisan Lengyelországból, de Ukrajnából is csempésznek be, „és ezek ráadásul csak a dokumentált esetek”.

Az új feltárási helyek felleléséért rengeteget fúr a lengyel kormány, de az óceánok is gazdagok fémekben, például rézben, aranyban, ezüstben, erre külön ENSZ-szervezet van, melyben Jędrysek egyébként szerepelt. Vannak már technológiák az óceán fenekéről való fémkinyerésre. Persze lehetnek konfliktusok, a gázvita Lengyelország és Csehország között bíróságra jutott, Lengyelországnak nagy összegeket kell fizetnie, mivel a lengyel bányákat nem lehet egyik napról a másikra bezárni. 

Lengyelország az egyes számú, dinamikusan fejlődő olaj- és szénimportáló ország. Az olaj száz százalékát importálják, bár Lengyelországnak van palagáza, amiből tízszer többet tudna termelni, ez csak a politikán múlik.

Itt tehát nem csak a tiszta pénzügyi szempontok merülnek fel, hanem biztonságpolitikai szempontok is – vonhatja le a konklúziót a hallgató.

Jędrysek beszélt a homályos politikai céloknak alárendelt klímapolitikáról is. A klíma fontos jellemzője éppen változékonysága. Felmerül a kérdés, hogy ténylegesen mennyire befolyásolta a klímaváltozást az emberiség? Itt nem a hőmérséklet-növekedésről, hanem a tényleges klímaváltozásról van szó. Húsz évvel ezelőtt Lengyelország exportált a kőszenet, most pedig importálja. Lengyelország az elmúlt tizenöt évben vezető szerepet vállalt a széndioxid-kibocsátás csökkentésében, ezt Jędrysek utólag hibának nevezte, miközben a legtöbb EU-s ország növelte a kibocsátást.

Ezek az erőfeszítések kimerítették az országot, ez olyan, mintha egy maratoni futás után közölnék, hogy újra kell futni az egészet. Lengyelországnak tartózkodnia kéne a további, széndioxid-kibocsátással kapcsolatos megállapodásoktól: ha majd a Benelux államok és Németország is „megcsinálta a házi feladatát”, akkor újra lehet kezdeni a diskurzust. Ha Európában mindenkinek ugyanolyan energiapolitikát kell folytatnia, felmerül a kérdés, hogy ezt miért csak a kelet-közép-európai országoknak kell betartaniuk. Jędrysek szerint itt az ideje, hogy a magyarokkal és a lengyelekkel is egyenlően bánjanak energiapolitika terén.