Putyin bejelentése háborút vetít előre Luhanszk és Donyeck szakadárok által uralt területein kívül is

2022. február 22. 22:54

„Elismertük a népköztársaságok alkotmányát, amelyekben a határok egybeesnek az egykori Donyeck és Luganszk megyék akkori határaival, amikor azok Ukrajna részét képezték” – fogalmazott Putyin.

2022. február 22. 22:54
null

Az orosz elnök azután nyilatkozott a sajtónak, hogy az orosz parlament felsőházától megkapta a felhatalmazást az orosz csapatok külföldi bevetéséhez – számolt be cikkében a 444.hu. Putyin kijelentette: „Elismertük a népköztársaságok alkotmányát is, amelyekben a határok egybeesnek az egykori Donyeck és Luganszk megyék akkori határaival, amikor azok Ukrajna részét képezték.”

Kedden egész nap egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg annak kapcsán, hogy a donyecki és a luganszki „népköztársaságok” határainak elismerése

a szakadárok által jelenleg kontrollált területekre vonatkozik-e, vagy az egykori Doneck és Luhanszk megyék egészére.

A dilemmának hatalmas a jelentősége, hiszen a volt megyék területének mintegy kétharmada jelenleg is szerves része Ukrajnának, így amennyiben ezekre is kiterjed a „népköztársaságok” „függetlensége” – márpedig Putyin nyilatkozata  erre is utalhat –, az háborúhoz vezethet.

Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Szergej Ilnyickij

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2022. február 23. 07:56
Nyugat a magyarokat ismét orosz földre küldené harcoljanak olyan ügyért amihez semmi közük , egyszer már megtette. Vagy ismét az oroszok karmai közé vetné , múltban is így kezdték . Brüsszel a magyarokat euból kifelé nyomja.
Krupp Skya
2022. február 23. 07:31
Ha háború lesz a magyar nyugdíjasok felveszik a bakancslistára Bokros Lalyost?
Krupp Skya
2022. február 23. 07:30
Ukrajnában most van a tanácsköztársaság amit az amerikaiak támogatnak addig amig az ukrán Szamueli Tibi bácsi vezeti őket. Itt is nálunk még a tanácsköztársaságot illetve ami megmaradt belőle támogatják az amerikaiak mert a fasizmus és a kommunizmus édestestvérek, ahogy Márki is már kijelentette.
Reszelő Aladár
2022. február 23. 07:20
A világot az erő tartja egyensúlyban, ez nem valami ősi Jedi mondás, hanem a valóság. Mindenki addig megy el, ameddig engedik, ha pedig nyomást gyakorolnak valakin, az vissza fog nyomulni. Az elmúlt 30 évben az USA tartotta fenn egyedül a rendet a világban ő tartotta fenn az egyensúlyt. De az afganisztáni menekülés bemutatta, hogy már nem képesek erre. Így jött Putyin és Hszi Csin-Ping és úgy döntöttek, hogy úgy egyensúly lesz, a világ csendőre pedig keménykedni ugyan próbál majd, de ezt a trágyát ebbe a lóba már nem tudja visszapakolni. Amúgy meg az angolszász világ évszázadokon át büszkén képviselte és érvényesítette a saját érdekeit. Nyomukban leigázott országok és hullahegyek. De persze tudjuk azóta már elnézést kértek és megváltoztak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!