A határőrség közleménye szerint Kijev megyében a határőrök az ukrán katonákkal együtt "harcba bocsátkoztak az orosz betolakodókkal". A Kijev megyei Hosztomel települést - ahol az Antonov állami repülőgépgyár reptere van - helikopterekről lövik az oroszok, egyes források szerint deszant alakulatokat vetettek be a reptér elfoglalására. Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója úgy tudja, hogy három, támadó helikoptert az ukrán légvédelem semlegesített. A szintén Fehéroroszországgal határos Zsitomir megyében Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték az ottani határőrök laktanyáját. AZ ukrán határőrség közölte, hogy a határmenti egységeket
a helyzettől függően tartalék pozíciókba csoportosítják át a fegyveres erőkkel és a nemzeti gárdával együttműködésben.
A vezérkari főnökség jelentése szerint Csernyihiv megyénél sikerült megfékezi az orosz csapatok benyomulását Ukrajnába. Ugyanakkor – az UNIAN hírügynökség szerint – súlyos harcok dúlnak Harkiv megye, valamint a Donyec-medence térségében. Az ukrán hadsereg kora délután azt közölte, hogy Oroszország eddig több mint harminc csapást mért ukrajnai polgári és katonai infrastrukturális létesítményekre.