Az önhatalmúlag kikiáltott „luhanszki népköztársaság” népi milíciájának egységei átkeltek a Donyec folyónak azon a szakaszán, amely az ukrán központi erőktől elválasztó vonalon halad – közölte Ivan Filiponenko, a luhanszki „védelmi minisztérium” szóvivője csütörtökön.
A Rosszija-24 televízióban Filiponenko kijelentette: „Az ellenség tüzelőpontjait módszeresen megsemmisítik. Erőik már a Donyec folyó túlsó partján vannak.” Ezzel egy időben Gyenyisz Pusilin, az Oroszország által a héten elismert másik délkelet-ukrajnai szakadár térség vezetője arra kérte az ukrajnai Mariupol kohászati üzemeinek dolgozóit, ne hagyják, hogy a gyárakat aláaknázzák. Az Iljics és az Azovstal acélgyár dolgozóihoz fordulva felszólította őket, akadályozzák meg, hogy az ukrán biztonsági erők megsemmisítsék ezeket a létesítményeket. A „donyecki népköztársaság” rendelkezésére álló információk szerint ugyanis az ukrán biztonsági szolgálat mindkét létesítményben nagyobb robbantásokat tervez.