A britek majd kétharmada Johnson lemondását szeretné a bulibotrány után

2022. február 01. 13:23

A YouGov kedden ismertetett vizsgálata szerint a megkérdezett brit választók 63 százaléka pártolná Johnson távozását.

2022. február 01. 13:23
null

A kedden ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek csaknem kétharmada Boris Johnson miniszterelnök távozását szeretné. Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányába keveredett, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni kormányfői hivatalban és más kormányhivatalokban a koronavírus-járvány elleni szigorú kapcsolattartási korlátozások idején rendszeresen összejöveteleket, partikat rendeztek.    

Az ügyben vizsgálat indult, amelynek hétfőn ismertetett előzetes összefoglalója szerint tizenhat ilyen rendezvény volt a Downing Streeten a zárlatok idején. A dokumentum szerint "nehéz indokot találni" ezekre az összejövetelekre olyan időszakokban, amikor a kormány a mindennapi életvitelt széles körben korlátozó intézkedések elfogadására kérte a lakosságot. Az ügyben rendőrségi vizsgálat is folyik.    

A legtöbb brit választó lemondatná Johnsont

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov kedden ismertetett vizsgálata szerint a megkérdezett brit választók 63 százaléka pártolná Johnson távozását, és csak 25 százalékuk marasztalná hivatalában a kormányfőt.    

A teljes mintán belül a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt szavazóinak 89 százaléka, a Liberális Demokraták híveinek 86 százaléka, a Johnson vezette kormányzó Konzervatív Párt szavazótáborának 38 százaléka válaszolta azt, hogy véleménye szerint Boris Johnsonnak le kell mondania a miniszterelnöki tisztségről.   

A konzervatív szavazók abszolút többsége ugyanakkor marasztalná a kormányfőt:

a YouGov-felmérés szerint 51 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy továbbra is Johnsont szeretné látni a miniszterelnöki poszton.    A botrány ugyanakkor a Konzervatív Párt számos prominens képviselője szerint is Boris Johnson miniszterelnök lemondását indokolná.    

A londoni alsóház konzervatív frakciójának több tagja bizalmi szavazást kezdeményezett Johnson ellen,

és állítólag további tory képviselők is erre készülnek, csak meg akarják várni a civil vizsgálat teljes jelentésének és a rendőrségi vizsgálat eredményének közzétételét.    

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának - a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek - kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást. Sir Graham Brady, a vezetőválasztási ügyekben is illetékes konzervatív párti frakcióbizottság elnöke azonban a konvencióknak megfelelően csak akkor szólal meg az ügyben, ha a kezdeményező levelek száma elérte az előírt minimumot, és Brady keddig nem jelezte, hogy ez megtörtént volna. Az Eurasia Group nevű londoni politikai-gazdasági kockázatelemző csoport kedden közölte: az eddigi 65 százalék helyett immár 75 százalékra taksálja annak az esélyét, hogy Boris Johnson az idén távozik tisztségéből.

(MTI)

Fotó: PETER NICHOLLS / POOL / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
George Soros 2.0
2022. április 12. 19:13
Idióta azt hitte h kis háborúsdival majd megúszhatja :D
Rocktoberi
2022. február 01. 16:39
Biztos ezért akar telefonon beszélgetni Putyinnal. Szeretne ő is egy zsíros állást mint Schröder.
BossN
2022. február 01. 15:44
Barmok! Boris nem akar háborút!
BossN
2022. február 01. 15:43
Churchill-Thatcher formátumú politikus elcsúszik egy "banánhéjon".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!