A zsinagóga környékét sürgősen kiürítették, bár a helyi hírek szerint úgy tűnik, hogy az elkövető nem jelent közvelten veszélyt a lakosságra. Az esetet először a zsinagógából közvetítették a szombati istentisztelet alkalmából, amikor egy fegyveres –állítólag brit akcentussal – azt kiáltotta, hogy „ha valaki megpróbál bejutni ebbe az épületbe, akkor mindenki meghal”.
Az élő közvetítés nem sokkal ezután véget ért
A WFAA jelentése szerint a rendőrök egy közeli iskolában vertek tanyát, ahol taktikai felszerelésben keztek gyülekezni. Az FBI SWAT csapata a helyszínen volt, és a rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak házaikban. A fegyveres kiléte egyelőre ismeretlen
A Beth Israel gyülekezet hivatalosan 1999. július 18-án alakult 25 tagcsaláddal, és a reformzsidóság irányzatát képviseli. Az istentiszteleteket egy bérelt templomban tartották Colleyville-ben, ahol Sue Feingold irányításával vallási iskola is nyílt 75 beiratkozott gyermekkel. A gyülekezetet az ország más területeiről a városba települt családok hozták létre.
Fotó: [email protected]