Tizenhat EU-s ország sürgeti a lengyel határ megerősítését

2022. január 21. 23:01

Az európai uniós tagországok egy csoportja pénteken Vilniusban egy közös nyilatkozatban nagyobb anyagi támogatást sürgetett Brüsszeltől az EU külső határainak megvédéséhez.

2022. január 21. 23:01
null

Tizenhat tagállam magas rangú képviselői ellátogattak a litván-fehérorosz határra, amelyre az elmúlt nyár óta jelentős nyomás helyeződik az unióba tartó migránsok részéről. Ezt követően konferenciát tartottak a litván fővárosban, amelyen – mint a szervező Agne Bilotaite litván belügyminiszter elmondta – egyöntetűen szükségesnek tartották, hogy az uniós központi szervek nyújtsanak nagyobb támogatást a külső határok mentén fekvő tagországoknak, továbbá azoknak, amelyekre nagy migrációs nyomás nehezedik.    

Sürgették a határkerítések uniós finanszírozását is, erre vonatkozóan azonban Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja megerősítette a végrehajtó testület elutasító álláspontját.

– mondta. Johansson arról is beszélt, hogy a menedéket keresők visszaszorítása a határon a nemzetközi szabályokba ütköző eljárás. A határról történő „visszatoloncolások egyértelműen jogtalanok. Az embereknek joguk van menedéket kérni” – jelentette ki. Tavaly nyár óta több ezer bevándorló vagy menekült – többségükben közel-keleti országok állampolgárai – próbált meg átjutni az Európai Unió keleti határán Lettországba, Litvániába, illetve Lengyelországba, a Nyugat vádjai szerint Minszk szervezésében.

Csak Litvániában közel nyolcezer-kétszáz embernek tagadták meg a belépést   

Míg emberi jogi szervezetek bírálják, a három ország kormánya védelmébe vette ezt a gyakorlatot, arra hivatkozva, hogy ez az egyetlen módja az emberáradat megállításának. Agne Bilotaite elmondta, hogy a szakaszon az elmúlt hetekben jelentősen csökkentek az illegális határátlépések, de szerinte a nyugalom „csalóka”. 

(MTI)

Fotó: PETRAS MALUKAS / AFP

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2022. január 22. 08:45
„visszatoloncolások egyértelműen jogtalanok. Az embereknek joguk van menedéket kérni” Ja, csak bebocsátást nem bent szoktak kérni hanem még kint, vagy a te házadban nincs kaputelefon balfék..?
Osztap Bender
2022. január 22. 08:08
Majd ha a ribancot 10-20 ali, mohamed, juszuf, szelim, stb. megdöngeti a kapu alatt, gondolom megváltozik a véleménye. Vagy támogatni fogja a kerítések építését vagy beköltözik a kapu alá, várva a folytatást. Elnézve ezeket az eu.-s némbereket, szerintem mind a kapualjakat választanák.
makám
2022. január 22. 03:28
"Ylva Johansson" ezeket össze kellene szedni és átdobni a kerités másik oldalára.
Haramia
2022. január 22. 02:24
Tavaly még volt egy szóbeli nekibuzdulás, meg ígérgetés is. Akár még pénzt is, mondták. Mert ezt meg kell állítani, mondták a brüsszeliták. Szebbnél szebb nyilatkozatok voltak. Aki akart még el is érzékenyülhetett. De legalábbis hagyta táplálni vak hitét. Magyarország is megszólalt, támogatja az elképzelést, de azért nekünk is jár. Aztán egyszerre csak elhalkult az európai biztonságért aggódók kórusa. Alábbhagyott az adományozó kedv is. Az ünnepi hangulatot nem illik megzavarni, amúgy is volt fontosabb: a Karácsony szó törlése, meg hasonlók, suttyomban. Igaz, nem jött össze. Aztán egy igazi nagyágyú bevetette magát, Cseh Katka, majd ő megoldja a problémát, s oda is utazott. És....egy két szelfi---mosoly....blabla.... és....és....nagy üresség. Nem ér rá, el kell számoljon az uniós pénzekkel. A németek új kormánya is megkapta a beosztást: kuss- mondta uncle Joe. Atomerőműveiteket leállíthatjátok, de amott ti már nem állítotok le semmit. Az nem a ti játszóteretek. Azóta az unió is inkább csak szavakban nagy, putyinozás éjjel nappal. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a Lajtán túliak sokkal értelmesebbek lennének az itteni libsiknél. Továbbra is marad Lengyelország és Magyarország csuklóztatása, putyinozás és kinaizás. Mer az Óbán ellopta. Ezt az egy mondatot már nyugaton is kívülről fújják. Felteheti bárki a nyilvánvaló kérdést. Miért nem haladnak a dolgok az unióban? Miért nem old meg semmit az unió? Egy lehetséges válasz: az unió határai, akarom mondani korlátai a fejekben vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!