Teszteket és maszkokat oszt szét ingyen az USA kormánya

2022. január 13. 21:52

A koronavírus-járvány megjelenése óta 847 664 ember halt meg a Covid-19 betegség szövődményei következtében Amerikában.

2022. január 13. 21:52
null

1 milliárd darab otthon is felhasználható, az új típusú koronavírus kimutatására alkalmas gyorstesztet és a fertőzés ellen leginkább védelmet nyújtó N95-ös típusú maszkokat oszt szét ingyenesen a kormány az amerikaiak között – jelentette be Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban.

Biden kifejezte szándékát, hogy „megtöbbszörözik” a vírus elleni védekezésre szánt erőforrásokat és így próbálják meg visszaszorítani az utóbbi időszakban rekordszámú fertőzést.

Az elnök szerint mindenki „frusztrált az új évben” a fertőzések számának emelkedése miatt. A kialakult helyzetet „az oltatlanok világjárványának” nevezte és ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi szakemberek adatai szerint az oltással rendelkezők sokkal kisebb valószínűséggel kerülnek kórházba, vagy halnak meg a koronavírus következtében.    

Tesztek és maszkok: ez Joe Biden stratégiája a járvány ellen

Az amerikai elnök azt is elmondta: arra utasította a kormány szakembereit, hogy az eredeti megrendelésben szereplő 500 millió darab Covid-19 gyorsteszt beszerzését duplázzák meg és egy hamarosan megjelenő szövetségi weboldalon keresztül ingyenesen juttassák el az amerikaiakhoz.    

Az elnök bejelentette, hogy most először ingyenesen elérhetővé teszik az N95-ös maszkokat az amerikaiak számára.

Biden emlékeztetett rá, hogy a járványügyi szakemberek szerint ezek a leghatékonyabbak a vírus terjedésének megakadályozásában. A maszkok szétosztásának részleteit jövő héten jelenti be a kormány – tette hozzá Biden. „Tudom, hogy egyes amerikaiak számára a maszk nem megfizethető vagy nem könnyű beszerezni. A jövő héten bejelentjük, hogyan tesszük ingyenesen elérhetővé a kiváló minőségű maszkokat” – fogalmazott. „Tudom, mindannyian azt kívánjuk, hogy végre befejezhessük a maszkviselést. Megértem. De ez nagyon fontos eszköz a vírus terjedésének megállítására, különösen a nagymértékben fertőző omikron változat esetében. Tehát arra kérem önöket, hogy viseljék a maszkot” – tette hozzá Biden.    

Egészségügyi dolgozókat is rendelnek a válsággócokba

Az elnök azt is bejelentette, hogy hat katonai orvosi csoportot, 1000 egészségügyi dolgozót telepítenek Michigan, New Jersey, Új-Mexikó, New York, Ohio és Rhode Island államokba, hogy segítsenek a kórházaknak megbirkózni a megnövekedett számú betegekkel. A Fehér Ház korábbi tájékoztatása szerint a Hálaadás ünnepe, azaz

2021. november 24-e óta 800 szövetségi alkalmazottat vezényeltek át 24 amerikai tagállamba,

és a Nemzeti Gárda több mint 14 000 tagját aktiválták az Egyesült Államok egész területén.    

Szerdán új rekordot döntött a koronavírus-fertőzés miatt kórházba szállított betegek száma az Egyesült Államokban. A koronavírus omikron változatának rendkívül gyors terjedése miatt jelenleg 145 982 beteget ápolnak kórházban. A közszolgálati rádió (NPR) tudósítása szerint a koronavírusos betegek jelenleg a kórházak intenzív osztályos ágyainak mintegy 30 százalékát foglalják el, és a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött, kórházba szállított gyermekek száma is most a legmagasabb a világjárvány kitörése óta.    

A koronavírus-járvány megjelenése óta 847 664 ember halt meg a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményei következtében, és összesen 63 268 225 fertőzéses esetet regisztráltak az Egyesült Államokban.

(MTI)

Fotó: ANGELA WEISS / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2022. január 14. 13:30
inkább az inflációval foglalkozzanak...
gabor7th
2022. január 13. 23:44
Mostmár egyre kevésbé tisztelt Fidesz! Hallom hogy az átesettség fogalma az omikron után mást fog jelenteni, mint előtte, csak az oltás jelent védettséget... Megint egy aljas lépés. Még Karikó Katalin is elmondta és pontosan tudjuk az omikron immunitást ad oltás nélkül... Maguk viszont valamiért mindenáron be akarnak valamit fecskendezni az emberekbe. Sokba, hisz rendeltek több mint 9 millió adagot. Az égvilágon semmi se indokolja, tehát jó szándék nem állhat mögötte. Eddig is sok bullhit volt e vírus és kezelés körül, most itt az újabb. Alapból eddig mindig elmondták, hogy egy új gyógyszert sokáig, évekig kell tesztelni mielőtt forgalomba kerülhet, ez mindig így volt. Most ez el volt felejtve egy viszonylag enyhe vírusnál és most is látszik, hogy nem az emberek védelme számít, hanem, hogy mindenáron bejutassanak valamit beléjük... És persze a parlamenti képviselők itt is kivételek mint a többi durva oltási szabályokat követő országokba. Ilyen pártra mint a maguké nem lehet szavazni. Egy gonosz nemzetközi ügynek vagytok ti is a részesei.
cutcopy
2022. január 13. 22:26
És ezek a balfékek oktatták ki Trumpot járványkezelésből..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!