Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Lengyelországban februártól fél évig nullára csökkentik az élelmiszer, a földgáz és a trágyakészítmények áfáját a varsói kormány kedden elfogadott, második inflációellenes csomagja szerint – közölte sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.

Megerősítette múlt heti bejelentését is, miszerint az új csomagban február elsejétől 23 százalékosról 8 százalékosra csökken az üzemanyagok áfája. Az intézkedés nyomán 5 zloty körüli értékre (mintegy 393 forint) nyomnák le a literenkénti árakat. Szintén hat hónapra nullára csökkentik februártól a földgáz áfáját, amelyet az előző csomagban már januártól 23 százalékról 8 százalékra faragták le.
Az élelmiszer után kivetett áfa felfüggesztése kapcsán a kormányfő elmondta: az intézkedés minden, eddig 5 százalékos áfával megadóztatott termékre vonatkozik, vagyis az élelmiszerek döntő többségére. Az inflációellenes csomag havi mintegy 100 zlotyval (7,9 ezer forint) csökkenti a háztartások kiadásait, ezen belül az élelmiszerekre 45 zlotyval (3,5 ezer forint) kevesebbet költhetnek majd a családok.
az összes tervezett áfacsökkentés pedig 15-20 milliárd zlotyval (1,2 ezermilliárd – 1,6 ezermilliárd forint) terhelheti meg az idei büdzsét – mondta el Morawiecki. Nagyon valószínűnek nevezte, hogy az év második felében módosítani kell majd a költségvetést. A november végi, szintén az üzemanyag-, energia- és gázárak adóit csökkentő első inflációellenes csomag Morawiecki szerint több mint 1,5 százalékponttal, a most bejelentett újabb csomag pedig további 1,5 százalékponttal csökkenteheti az inflációt, amely az év közepén akár 8 százalékos is lehet.
(MTI)
Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP