A Financial Times című brit lap ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a brit Wellcome Trust korábban már 300 millió dollárt adományozott az innovatív járványügyi felkészülést támogató szervezetnek.
A szervezet a Covax-programot is segítette annak érdekében, hogy oltóanyagot juttassanak az alacsony és közepes jövedelmű országoknak.
A CEPI jelenleg 3,5 milliárd dollárt igyekszik összegyűjteni abból a célból, hogy 100 napra csökkentse azt az időt, amely alatt új védőoltást tudnak kifejleszteni egy újabb járvány esetére.
„Amikor arról beszélünk, hogy milliárdokat kell költeni ahhoz, hogy több ezer milliárd dolláros gazdasági károkat kerülhessünk el, és (...) életeket menthessünk meg, akkor ez elég jó életbiztosítási befektetésnek tűnik” – fogalmazott Gates. Hozzátette, hogy a jövőbeli járványokra való innovatív felkészülés hasznos lehet a jelenlegi olyan globális egészségügyi problémák kezelésekor is, mint például az AIDS betegséget okozó HIV vírus elleni védőoltás, vagy a tuberkulózis (TBC) és a malária elleni hatékonyabb vakcina kifejlesztése.
Bill Gates szerint a koronavírus-világjárvány idején a védőoltás kifejlesztését támogató két legnagyobb donor, a CEPI és az amerikai kormány„bátran” viselkedett, amikor a lehetséges oltásokat létrehozó számos intézménybe fektetettek, de elismerte, hogy ennél többet kell tenni ahhoz, hogy növelni tudják a vakcinamennyiséget a teljes világ beoltásához.