András herceg vendégeskedett Jeffrey Epstein kastélynak beillő floridai otthonában is, a néhai mágnás egykori barátnője, Ghislaine Maxwell londoni házában pedig 2001-ben közös kép is készült róla és Virginia Giuffre-ról, akinek derekát a yorki herceg a fotón átkarolja. A fényképen Ghislaine Maxwell – az 1991-ben rejtélyes körülmények között meghalt Robert Maxwell néhai brit sajtómágnás lánya – is látható, akit egy New York-i esküdtszék épp a minap mondott ki bűnösnek kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetésében. Ebben az ügyben még nem született ítélet, de szakértők szerint a 60 éves Ghislaine Maxwell akár élete végéig rács mögé kerülhet.
András herceg – II. Erzsébet királynő harmadik gyermeke, aki jelenleg a kilencedik a brit trónutódlási sorban – a BBC televízió 2019 novemberében sugárzott interjúműsorában ugyanakkor kategorikusan tagadta, hogy valaha is szexuális kapcsolata lett volna Virginia Giuffre-val. Kijelentette: arra sem emlékszik, hogy egyáltalán találkozott volna vele, és tagadta azt is, hogy bármit tudott volna Epstein bűncselekményeiről, mielőtt a néhai mágnást elítélték e bűncselekmények miatt. A herceg azért egyezett bele az interjúba, hogy tisztázza magát a hosszú évek óta parázsló ügyben. Kijelentései azonban pontosan az ellenkező hatást érték el: az interjú hangos nemzetközi botrányt kavart. A yorki herceg ennek hatására nem sokkal a BBC-interjú sugárzása után bejelentette, hogy visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységétől.
Ezzel azonban az ügy jogi része korántsem ért véget, ugyanis a New York-i bíróság szerdai döntése nyomán per kezdődhet az Egyesült Államokban a brit uralkodó fia ellen. A keresetben Virginia Giuffre szexuális célú embercsempészetnek minősíti, hogy – a beterjesztés megfogalmazása szerint – Epstein annak idején befolyásos férfiaknak „kölcsönözte ki” őt. András herceg ügyvédjei azzal érveltek, hogy Virginia Giuffre még 2009-ben, bíróság előtt aláírt kötelezvényben vállalta, hogy az Epsteintől kapott kártérítés fejében nem indít keresetet olyanok ellen, akik Epsteinnel kapcsolatban álltak.