Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

„Az irány adott, mi pedig követjük” – mondta Eduard Heger arra válaszolva, hogy szorgalmazni fogja-e a kötelező oltást.

Lazít a járványügyi intézkedéseken Szlovákia, holnaptól csak este 8 és reggel 5 között lesz érvényben kijárási korlátozás – írja a Portfolio.
A lazító intézkedések között szerepel, hogy bővül azon szolgáltatások listája, amelyek bizonyos feltételek mellett nyitva lehetnek. Megnyithatnak a könyvtárak, illetve fogadhatnak látogatókat a múzeumok és a galériák, de csak az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedhetik be. Működhet továbbá minden olyan szolgáltatás, amely testápolással kapcsolatos, megnyithatnak például a masszázs- és kozmetikai szalonok, valamint a szoláriumok is.

A védőoltás harmadik adagját már regisztráció nélkül is fel lehet venni sz országban,
A szlovák kormány utasítást adott egy jogi elemzés kidolgozására, amelynek célja számba venni a kötelező védőoltás bevezetésének különböző lehetőségeit.
Nyitókép MTI/Koszticsák Szilárd