Németország jelentősen szigorítja a Nagy-Britanniából érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat

2021. december 19. 10:59

A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, és december 20-ai hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat – ismertette a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).

2021. december 19. 10:59
null

Nagy-Britannia úgynevezett vírusvariáns övezetté nyilvánítása hétfő hajnalban lép hatályba, és az RKI szerint előreláthatólag 2022. január 3-ig érvényben marad, hacsak nem hosszabbítják meg. A vonatkozó szabályozás keretében a légi-, vasúti és hajózási társaságok lényegében csak német állampolgárokat, illetve Németországban élő személyeket szállíthatnak haza az Egyesült Királyságból. Minden visszaérkezőre, így a beoltottakra és a gyógyultakra egyaránt kéthetes karanténkötelezettség vonatkozik, amely negatív koronavírus-teszttel lerövidíthető.    

Nagy-Britanniában pénteken rekordot döntött több mint 93 ezer esettel a fertőzöttek napi száma, és szombaton is csaknem 90 ezer fertőzöttet regisztráltak. Mindezzel párhuzamosan növekszik a kórházakban kezelt koronavírusos betegek száma. Félelmetes ütemben terjed az omikron variáns is: szombaton 10 059 esetet azonosítottak, ami háromszorosa a pénteki adatoknak. Az Egyesült Királyságban összesen mintegy 25 ezer omikron vírusmutációval fertőzött személyt tartanak nyilván.    

Londonban, ahol már a delta helyett az omikron variáns a domináns, Sadiq Khan polgármester egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.    

A német kormány egyébként ugyancsak szombaton járványügyileg fokozottan kockázatos területté nyilvánította Franciaországot és Dániát. Norvégiát, Libanont és Andorrát pénteken vették fel a lajstromra. Az ezekből az országokból beutazók számára a beoltottak és a gyógyultak kivételével kötelező tíznapos karanténba vonulni, ami negatív vírusteszttel öt napra csökkenthető. A járványügyi szempontból fokozottan kockázatos országok listájáról lekerült Bulgária, Észtország, Lettország, Albánia, Észak-Macedónia és Moldova.

(MTI)

Fotó: Karla Ann Cote / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mykee
2021. december 19. 21:25
Ezeknek az utazási korlátozásoknak semmi értelme a 21. században. Britanniában napi 800000 harmadik oltást adnak be a 80 százalék feletti atoltottsag után. Kb másfélmillió tesztet csinálnak naponta. 8000 embernél kevesebb van kórházban. Ha ezek után is korlátozásokat akarnak akármilyen tudósok az hülyeség. Ugyan ez volt egy darab oltás nélkül is másfél éve. Ezt nem lehet eladni újra és újra különben egyre többen fordulnak el az oltasoktól világszinten.
Ízisz
2021. december 19. 11:42
"A bevándorlás és a járványok korát éljük " Mondta OV!!! Ezért is kell a debreceni vakcina gyár felépítése!!!
zara
2021. december 19. 11:39
teljesen lényegtelen igy is úgy is el fog terjedni, az egész inkább arról szól h a népet hozzászoktatjuk a korlátozáshoz/kontrollhoz...
certus
2021. december 19. 11:35
A britek furcsa módon egy fél éve platóznak. Meg kellene fejteni az okát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!