aki kijelentette: Washington abban reménykedik, hogy együtt dolgoznak majd a hondurasi demokratikus intézmények megerősítésében, a gazdasági növekedés előmozdításában és a korrupció elleni harcban.
A 62 éves Xiomara Castro, akinek férjét, Manuel Zelayát 12 évvel ezelőtt puccsal mozdították el az elnöki posztról,
már korábban bejelentette győzelmét, és ígéretet tett arra, hogy a megbékélés kormányát fogják megalakítani. Juan Orlando Hernández jelenlegi elnök az elmúlt években sokat vesztett népszerűségéből, ráadásul márciusban az amerikai szövetségi ügyészség azzal gyanúsította meg, hogy együttműködött egy hondurasi kábítószer-kereskedővel. A választási részvétel a korábbiakhoz képest magas, 60 százalékos volt, és bár az európai uniós megfigyelők magát a voksolást nyugodtnak minősítették, megjegyezték, hogy a kampány idején viszont „példa nélküli politikai erőszakot” tapasztaltak.
(MTI)
Fotó: Orlando SIERRA / AFP