Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A volt osztrák kancellár hosszú ideje nem adott hírt magáról.

A hónap eleje óta először szenteste twittelt Sebastian Kurz, amikor minden követőjének boldog karácsonyt kívánt – írja a 444. Hozzátették: Kurz azután tűnt el a nyilvánosságból hetekre, hogy le kellett mondania kancellári posztjáról. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) október elején házkutatást tartott az ÖVP bécsi központjában, a kancellári hivatalban és a pénzügyminisztérium épületében is. Ennek nyomán kormányválság alakult ki, Kurz pedig néhány nappal később bejelentette lemondását a kancellári tisztségről, majd gyanúsítottként is kihallgatták, írják.
Hangsúlyozták: a WKStA

azt próbálják kideríteni, hogy manipulálta-e az ÖVP az Österreich című lapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban Kurz érdekében, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket. Úgy tűnik, a még mindig csak 35 éves ex-kancellár önéletrajzán még nem hagyott nyomot a korrupció gyanúja, teszi hozzá a 444. A Kronen Zeitung értesülése szerint ugyanis Amerikában kapott állást. A Szilícium-völgy egyik multijánál lesz menedzser Kurz. Már alá is írta a szerződést és hamarosan költözhet San Franciscoba is, írják.
Nyitókép: Malte Ossowski / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance / AFP