Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Mindig is iskolába szeretett volna járni, de 16 évesen férjhez adták.
„Jó pap indiai holtig tanul” – mondhatta az az indiai nagymama, aki 104 éves korában tanult meg írni és olvasni. Kuttiyamma, a 104 éves nő a dél-indiai Kerala államban mindig is iskolába szeretett volna járni. De egy korai házasság és a háztartási feladatokra összpontosító élet véget vetett ennek az álomnak.
Álma azonban valóra vált, amikor végre lehetőséget kapott, hogy csatlakozzon egy kormány által támogatott írás-olvasási programhoz, így 104 évesen megtanult írni és olvasni – amit gyerekkora óta szeretett volna csinálni.
Most pedig a címlapokra került azzal, hogy 100-ból 89 pontot ért el a hivatalos írástudás tesztjén.
Nyitókép: Twitter