A britek szerint az Aszadot megbuktató terroristák már nem is annyira terroristák
A brit kormány a 2000-ben kelt terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t.
A brit kormány azt kéri, hogy aki megteheti, a jövő héttől inkább otthonról dolgozzon – közölte szerdán Boris Johnson miniszterelnök.
Johnson a Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az iránymutatást a koronavírus nemrégiben azonosított omikron változatának felbukkanása indokolja. A kormány célja az, hogy a variáns vizsgálatának ideje alatt is lassítsa az omikron terjedését, és időt nyerjen ahhoz is, hogy minél többen megkaphassák a koronavírus elleni oltás emlékeztető és hatáserősítő harmadik dózisát.
Boris Johnson bejelentette azt is, hogy péntektől kötelezővé válik a maszkok viselése a legtöbb zárt közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban. Mindemellett oltási igazolást kell majd felmutatni az éjszakai szórakozóhelyeken és a nagy tömegeket vonzó rendezvényeken.
(MTI)
Fotó: Adrian DENNIS / AFP / POOL