Szijjártó a Financial Timesnak: Nem szorulunk rá arra, hogy bárki bírálgassa a magyar demokrácia állapotát

2021. november 25. 16:31

A külgazdasági és külügyminiszter szerint azokat az országokat nem hívták meg demokráciacsúcsra, amelyek jó kapcsolatot alakítottak ki Donald Trumppal.

2021. november 25. 16:31
null

Szijjártó Péter Budapest fogadta szerb kollégáját, Nikola Selakovicot. A sajtótájékoztatón a Financial Times brit lap tudósítója azzal kapcsolatban kérdezte a minisztert, hogy Magyarországot nem hívták meg az Egyesült Államok által meghirdetett demokráciaügyi online csúcstalálkozóra, illetve arra is kitért, hogy Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter nemrég élesen bírálta a magyar kormányt. Ezekkel összefüggésben pedig afelől érdeklődött, hogy lehet-e arra számítani, hogy Washington nem csak jelképes, hanem gyakorlati szinten is fel fog lépni az ügyben.

Erre reagálva Szijjártó Péter közölte: a Clinton-nyilatkozat is világossá tette, hogy „belpolitikai típusú rendezvénynek” számít a decemberi demokráciacsúcs. Szerinte jól látható, hogy erre nem hívták meg azokat az országokat, amelyek vezetői jó kapcsolatot alakítottak ki az előző elnökkel, Donald Trumppal.

Nem szorulunk rá arra, hogy bárki ilyen érettségi vizsga jelleggel bírálgassa el a magyar demokrácia állapotát”

– fogalmazott.

Továbbá hozzátette, hogy minden bizonnyal lesznek külső beavatkozási kísérletek a magyar választási kampányba, „egyes előkészületi fázisokat már sikerült is detektálni”. A magyar szolgálatok azonban teszik a dolgukat ezek elhárítása érdekében – jelentette ki.

Migráció elleni küzdelem

A tárcavezető az eseményen arról számolt be, hogy a két ország együttműködik a migráció elleni küzdelemben, ami különösen fontos most, hogy a Nyugat-Balkán újra telítődni kezdett. Kiemelte, hogy napi 30-35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, Magyarországon idén már 100 ezer illegális határátlépési kísérletet észleltek, az Európai Unió pedig három irányból is nyomás alatt áll.

Idén tíz váltásban kétszáz magyar rendőr vett és vesz részt Szerbia déli határainak védelmében azért, hogy a migrációs hullámot minél távolabb, már ott meg lehessen állítani – szögezte le. Ugyanakkor bejelentette, hogy jövőre véglegesen megnyitják az új határátkelőt Kübekházánál, így egyszerűsítve a közlekedést Magyarország és Szerbia között.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Performan
2021. november 26. 12:18
A teljes szabadság liberális hívei eltökéltek abban, hogy mindenkinek megszabják, hogyan szabad élni :-)
Sulammit
2021. november 25. 19:59
Gondoltam, hogy a Trump melletti nyílt kiállás nem tetszett a demensnek. Nem baj, ha tudja a véleményünket. Figyelve vagytok! Tudjuk, hogy mit akartok ti háborús bűnösök.
Bitrex®
2021. november 25. 18:35
Érdekes, hogy MZP épp tegnap(előtt) adott interjút a Financial Times-nak.
briganti
2021. november 25. 18:22
ízlelgessük csak: " nem szorulunk rá.....", ahogy Külügyminiszter Úr fogalmazott. Dekódolva aluljáró nyelven ez a "magasról szarok a pofádra" örökbecsűvel lehet egyenlő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!