A „szerkentyű” után: miért bukott a portugál baloldali kormány?

Nyitókép: Antonio Costa szocialista kormányfő (Reuters: Violeta Santos Moura)

„Meghalt a geringonça, remélem, békében nyugszik” – kárörvendett a kormány bukásán João Cotrim de Figueiredo, a Liberális Kezdeményezés (Iniciativa Liberal, IL) nevű törpepárt elnöke, eljátszva az António Costa miniszterelnök balközép Szocialista Pártjától (Partido Socialista, PS) a zöldekig (Partido Ecologista „Os Verdes”, PEV) és a kommunistákig (Partido Comunista Português, PCP) húzódó kvázi-koalíció portugál becenevével, amely „rozoga szerkentyűt” jelent.

Ez a „szerkentyű” hat év után most szétesett: a szocialisták költségvetés-tervezetét a Szociáldemokrata Pártnak (Partido Social Democrata, PSD) hívott, de valójában jobboldali ellenzéki tömörüléssel együtt leszavazta október 27-én a két balos formáció. Marcelo Rebelo de Sousa, a PSD jelöltjeként megválasztott államfő ezért múlt csütörtökön feloszlatta a parlamentet, és január 30-ára időközi választást írt ki.

Papírozni kellett volna?

Hibának bizonyult tehát, hogy Costáék 2019-es választási győzelmük után nem „papírozták le” a geringonça működését úgy, ahogy azt 2015-ben tették. Bár a PS hat éve kisebbségből kormányoz, 2015 és 2019 között a Baloldali Blokk (Bloco de Esquerda, BE), a PCP és a PEV írásos megállapodás alapján kívülről támogatta őket.

Ez egy történelmi jelentőségű kiegyezés volt:

2005 óta senkinek nem volt a törvényhozásban abszolút többsége, Costa pedig az António Salazar nevével fémjelzett portugál diktatúra, az Estado Novo 1974-es bukása óta példátlan módon kiemelte a karanténból a szélsőbaloldalt, és pótolta velük az abszolút többséghez hiányzó szavazatokat.

A szélbalosok valamelyest hozzászelídültek a szocialistákhoz, feladták szélsőséges céljaik zömét, nem törekedtek már nagyívű államosításra, az eurózóna és a NATO elhagyására, cserébe Costáék társadalom- és gazdaságpolitikában erőteljesen balra húztak. Így aztán Costának 2019-ig abszolút többség nélkül is stabil kormánya volt, pedig nem is ő nyerte a 2015-ös választást, hanem a PSD – miután azonban 2019-ben már ő nyert, 108 mandátumával úgy kormányzott kisebbségből a 230 fős törvényhozásban, hogy ezt az alkut elfelejtette újra megkötni. Ez ütött vissza két év után.

Szakszervezetek és fesztelen kommunisták

Az erős szakszervezeti hagyományokkal bíró Portugáliában ugyanis általános sztrájkhangulat van: a főváros tömegközlekedésére különösen nagy terhet jelentő, november 1-4. között megrendezett internetes világcsúcstalálkozóval, a Lisbon Web Summittal egy időben sztrájkot hirdettek a lisszaboni metró dolgozói, tíznapos, meghosszabbítható sztrájkjuk keretében

azaz 10:15-ig nem indították el a békeidőben fél hétkor kezdődő metróüzemet, november 4-én pedig 24 órás sztrájkot hirdettek. Hasonló sztrájk májusban, júniusban és októberben is volt már, október 26-án és 28-án a dolgozók bő 43, illetve 45 százaléka vett részt benne. Az eseményt szervező FECTRANS távközlési és közlekedési szakszervezet szerint a sztrájkkal tiltakoznak a bérek befagyasztása ellen, egyszersmind a létszám emelését és az előmenetelt lehetővé tevő életpályamodellt követelnek. Hasonló igényekkel álltak elő a tűzoltók, akik a költségvetési tervezet bukása után lemondták november 11-12-re tervezett sztrájkjukat, hiszen jelenleg nincs kihez intézniük követelésüket, Costa kormányának költségvetés nélkül, ügyvezetőként kell elkacsáznia a január 30-i választásokig. Ugyanebben a cipőben járnak a portugál egészségügyi dolgozók is.

Ezt a sztrájkhangulatot igyekezett meglovagolni a portugál szélsőbaloldal a költségvetési vitában, amely a múlt héten kemény parlamenti odamondogatásokban öltött testet. Jerónimo de Sousa kommunista pártelnök Costának szegezte a kérdést, hogy „miért ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy több mint kétmillió munkást jogfosztottan, a nagytőkének kiszolgáltatva hagyjon?”, Costa pedig értetlenkedve válaszolta, „senki nem fogja ebben az országban megérteni, miért is kell leszavazni egy olyan költségvetést, amely ingyenes bölcsődei ellátást, progresszív fiskális döntéseket és megerősített közszolgáltatásokat tartalmaz”.

A kormányzó és az ellenzéki baloldaliak

Costa a 2011-2014 között PSD-s vezetés mellett levezényelt, az uniós mentőcsomag feltételéül szabott megszorítások rossz emlékei miatt igyekszik a maastrichti kritériumokon belül tartani hazáját, így a hiányt a még mindig túl magas 3,2 százalékra vágná vissza az idei 4,3 százalékról, de ezzel együtt is igyekszik segíteni a Covid-válságból való talpraállást a középosztálynak szánt adócsökkentéssel, illetve az állami beruházások felpörgetésével.

A kommunistákat és a Baloldali Blokkot azonban nem feszélyezi különösebben a költségvetési hiány, szerintük a hiánycsökkentés helyett a munkavállalói jogok kiszélesítésére, a társadalombiztosítási rendszer fejlesztésére és az egészségügyi költségvetés növelésére kellene helyezni a hangsúlyt. Ebben nyilván szerepet játszik a baloldali törzsszavazók sztrájkhangulatán kívül az is, hogy a kormányzásban semmilyen módon részt nem vevő baloldali pártokat nem vegzálja az IMF és az Európai Unió mindenféle pénzügyi kritériumokkal,

Új választás, régi eredmény?

Korántsem biztos azonban, hogy az urnáknál is az ő stratégiájuk lesz a nyerő. A támogatottsági arányok ugyanis betonszilárdnak tűnnek: lassan két éve stabilan 38-39 százalékon állnak Costáék a POLITICO mozgó közvéleménykutatási átlaga, a Poll of Polls szerint, ugyanilyen stabil a PSD 27 százaléka, a Baloldali Blokk 6-8, a PCP-PEV közös 5-6 százaléka.

Azaz a szocialisták jelen állás szerint ugyanolyan lazán nyernék meg a választásokat januárban, mint 2019-ben. A belső feszültségeivel foglalkozó, a 2010-es évek eleji megszorítások miatt még mindig népszerűtlen jobboldali PSD nem tud neki világos alternatívát állítani, ugyanakkor abszolút többsége jó eséllyel ugyanúgy nem lenne, ahogy eddig sem –

miután kampányzajban töltötték Karácsonyt és Újévet is.

Tudja ezt Rebelo de Sousa elnök is, aki szerint „a karácsonykor vagy újévkor zajló választási kampányok sehonnan nézve nem kívánatosak”, hiszen az időpont csökkenti a részvételi hajlandóságot, mégis úgy gondolja, minél előbb szavaznak a portugálok, annál jobb. „Az ilyen pillanatokra egy demokráciában mindig van megoldás” – nyilatkozta az elnök tévébeszédében: „visszaadni a szót az embereknek”.

Portugál politológusok megpendítették, hogy Rebelo de Sousának korántsem lett volna muszáj előrehozott választásokat kiírni, hiszen kierőszakolhatta volna valamiféle egyéb kormány megalakulását (kérdés persze, hogy milyet), kinevezhetett volna az olaszhoz hasonló szakértői kormányt, vagy egyszerűen várhatott volna még egy kicsit, mert a szélbalos pártok nyitottnak mutatkoztak a parlament – számukra egyelőre különösebb mandátumnyereséggel nem kecsegtető – feloszlatása helyett egy új költségvetési terv meghallgatására. Az elnök döntésével azonban a legtöbb portugál egyetért a Diário de Notícias által rendelt legfrissebb Aximage-felmérés szerint: 42 százalékuk szerint jól kezelte az elnök a politikai krízist, és csak 26 százalékuk szerint rosszul; a portugálok 59 százaléka egyetért azzal, hogy az előrehozott választások kiírása jelenti a válságból a kiutat, akkor is, ha 54 százalékuk az ország számára e pillanatban negatív fejleménynek látja azt.

– azt, hogy Chega!, azaz „elég!”.

Az erre a névre hallgató új jobboldali formáció 2019-ben 1,3 százalékot kapott a választáson, elnökjelöltje, André Ventura azonban a tavalyi elnökválasztáson 11,9 százalékot szerzett, a pártot pedig stabilan 4-5 százalék környékére mérik. Ők tehát szinte biztosan az előrehozott választások nyertesei lesznek – így hozhatja el egy baloldali perpatvar a portugál jobboldal újjászületését.