
Nagy-Britannia és az EU is szigorítja a beutazási szabályokat az új dél-afrikai variáns miatt
Nagy-Britannia pénteken bejelentette, hogy szigorítja a beutazási szabályokat a Dél-afrikai Köztársasággal és a vele szomszédos országokkal szemben, és az Európai Unió (EU) hasonló lépéseket tervez a koronavírus új, az eddigieknél fertőzőképesebb dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Egy dél-afrikai tudós London beutazási tilalmát a „vakcina apartheid” tünetének nevezte. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteki nyilatkozatában javasolta az EU-ba irányuló légi közlekedés teljes leállítását a dél-afrikai térségből, valamint más, érintett országokból, köztük Indiából, Japánból és Izraelből is az új vírusváltozat terjedésének korlátozása érdekében. A bizottsági elnök arra biztatta az európai állampolgárokat, hogy vegyék fel a védőoltást és az emlékeztető oltást.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon

Christian Lindmeier, a WHO szóvivője szerint hetekbe telhet, amíg kiderül, mennyire hatékonyak a vakcinák az új variánssal szemben, amelyet csak ezen a héten azonosítottak B.1.1.529-es kódjellel. Az ENSZ turisztikai világszervezete (UNWTO) ugyanakkor gyors döntéshozatalra szólított fel, „mielőtt túl késő lenne”.
Amerika még nem döntött a beutazási korlátozásokról
Washingtonban Anthony Fauci, a fertőző betegségek nemzeti intézetének (NIAID) főigazgatója a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy még nem született döntés a lehetséges amerikai beutazási korlátozásokról.
és az sem világos, hogy az új vírusváltozat ellenálló-e a jelenlegi védőoltásokkal szemben. A Dél-afrikai Köztársaságban a pénteki utazási korlátozások bejelentését követően törölték a nagyobb sportesemények egy részét, miután a nemzetközi rögbicsapatok és golfjátékosok bejelentették visszalépési és elutazási szándékukat.
Izrael szinte egész Afrikára kiterjesztette a beutazási tilalmat
„Jelenleg a rendkívüli állapot kihirdetését fontolgatjuk, mivel az a célunk, hogy gyorsan, határozottan és idejekorán cselekedjünk” – áll Naftali Bennett izraeli miniszterelnök közleményében. Olaszország beutazási korlátozást léptetett életbe mindazokkal szemben, akik az elmúlt 14 napban dél-afrikai térségbeli országokban jártak, míg Franciaország felfüggesztette a Dél-afrikai Köztársaságból és Bahreinből érkező repülőjáratok belépését.
Belgiumban is kimutatták a vírus dél-afrikai variánsát, Brüsszel ezért a térségből érkező utazókra vonatkozó korlátozásokra készül a napokban. A svájci kormány egyelőre csak a beutazási szabályok szigorítását rendelte el a dél-afrikai térségből, és azokból az országokból, ahol már megjelent az új vírusváltozat.
(MTI)
Fotó: BORIS ROESSLER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP





