Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Lettországot, Litvániát és Bulgáriát is felszólították.

A visegrádiakon a reflektorfény, miután a nemi alapú erőszak elleni fellépésre szólítottak az európai jogalkotók, írja az Euractív. A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célzó Isztambuli Egyezmény azonnali ratifikációjára szólította az Európai Parlament Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Lettországot, Litvániát és Bulgáriát – számolt be róla az Euractiv.com, hozzátéve: a dokumentummal szembeni
„dezinformációs kampányok” miatt a visegrádi országok körében az egyezmény kényes politikai témának számít, írják.
Az Euractiv szerint magyar kormány álláspontja az egyezménnyel kapcsolatban meglehetősen összetett, de a Kereszténydemokrata Néppárt tavaly májusban a ratifikáció elutasításáról szóló politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be az Országgyűlésnek, mivel a párt szóvivőjének akkori nyilatkozata szerint a dokumentum egyebek mellett a „destruktív genderelméletet” propagálja, illetve a párt szerint előírná a genderalapon adott menedékjogot.

Magyarország azonban már ezt megelőzően is „el volt maradva” több, az egyezményben előírt feladatával, írják. Az egyezményről tartott csütörtöki európai parlamenti vitában Járóka Lívia, a Fidesz képviselője elmondta: egyetértenek ugyan a célkitűzésekkel, de
az egyezmény kitételeinek kötelezővé tétele „megosztó, mert olyan ideológiailag vezérelt elemeket tartalmaz,
amelyek elfogadhatatlanok azoknak a keresztény elveket valló konzervatív közösségeknek, akik többek között az EP tagjai is”. Magyarország „nem dokumentumok ratifikálásban, hanem a tettekben” hisz – idézte Járóka Líviát az Euractiv.