Sulík szerint
a szakmai konzílium azt tanácsolta, hogy két hétre zárják be az iskolákat, ezt viszont az SaS nyomatékosan elutasította.
„Éltünk a vétójogunkkal. Értékelem, hogy a koalíciós partnerek ezt tiszteletben tartják és betartják a koalíciós szerződést, amely ilyen vétójogot biztosít a pártoknak” – mondta a gazdaságügyi miniszter.
„Az iskolák utolsóként zárnak be, ragaszkodunk hozzá, hogy maradjanak nyitva. Egyetértünk azzal is, hogy kötelezővé tegyék a teszteléseket az iskolákban” – jegyezte meg, majd kijelentette: nem akarnak iskolázatlan gyerekek nemzedékét felnevelni.
Sulík szerint a munkahelyekre az OTP-rendszer szerint engedik majd be az embereket, tehát az oltottakat, a teszttel rendelkezőket, vagy akik átestek a fertőzésen. A tesztelés feltételének teljesítéséhez az alkalmazottak saját maguk végzik majd el az antigéntesztet közvetlenül a munkahelyen, ami hét napig lesz érvényes. A teszteket az állam állja a munkáltatóknak.