Kitört a pánik egy texasi koncerten, legkevesebb nyolc ember meghalt

2021. november 06. 15:36

Az ABC13 televízió értesülése szerint a tömegben többeket agyontapostak.

2021. november 06. 15:36
null

Legkevebb nyolcan meghaltak és sokan megsérültek helyi idő szerint pénteken, a Texas állambeli Houstonban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán. Az ABC13 televízió értesülése szerint a tömegben többeket agyontapostak.

A helyi hatóságok egyelőre azt közölték, hogy az ügyben vizsgálat indult, a houstoni rendőrség parancsnoka, Troy Finner pedig óvott attól, hogy bárki korai következtetéseket vonjon le, hozzátéve, hogy az este folyamán még nem derítettek ki mindent. Az ABC13 a houstoni tűzoltóság parancsnokára hivatkozva azt közölte, hogy körülbelül 50 ezer néző lehetett a szabadtéren rendezett koncerten. Samuel Pena újságíróknak azt is elmondta, hogy 17 embert szállítottak kórházba, másokat pedig a helyszínen láttak el.    

A New York Times cikke szerint a pánik Travis Scott koncertje közben tört ki, amikor a tömeg egy nagyobb része megindult a színpad felé. A helyszínre kiérkeztek a mentők is, akik a helyszínen legalább háromszáz ember sérüléseit látták el, több mint húsz embert pedig kórházba szállítottak.

A fesztivál szervezői egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre, a további programokat lemondták. A halálos áldozatok nevét és korát nem hozták nyilvánosságra, Linda Hidalgo, a texasi Harris megye bírája azonban azt mondta, egyikőjük mindössze tíz éves volt.

(MTI)

Fotó: SUZANNE CORDEIRO / AFP

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szittya Attila Bendegúz
2021. november 07. 11:16
Ha volt már valaki egy nagyobb tömeg közepén, ami egyszer csak megindul, annak van valami halovány fogalma arról, mit a PÁNIK szó igazi jelentése. A tömeg egy önálló, primitív lény, hatalmas erővel, Ha valaki elesik, az tényleg ott hal meg. Megfelelő szervezéssel kordában lehet tartani a tömeget. Elvileg. Valószínű erre a a szabadság hazájában ebben az esetben meg sem próbáltak kísérletet tenni.
Rodolfo
2021. november 07. 10:05
Nem volt elég a drog, nem lehetett fosztogatni, és ezért bepánikoltak. Szar az élet hip-hop földön.
yanoo
2021. november 06. 21:05
Ha ilyen szar zenét kellene hallgatnom, én is pánikba esnék.
zrx8
2021. november 06. 20:35
Gondolom, szerecsenek voltak, "minek mentek oda.. ?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!