A felek a tervek szerint áttekintik, hogy milyen mértékben sikerült megvalósítani azokat a megállapodásokat, amelyeket a három ország 2020. november 9-én és 2021. január 11-én kötött egymással, továbbá áttekintik a térségbeli stabilitás megerősítését és béke megteremtését célzó további lépéseket - áll a Kreml közleményében. A vezetők külön figyelmet fordítanak a kereskedelem, a gazdaság és a szállítás céljából folytatott kapcsolatok felélesztésére és fejlesztésére – teszik hozzá.
A Kreml szerint Putyin ezenkívül külön-külön is egyeztet Aliyevvel és Pasinjánnal
Azerbajdzsán tavaly szeptemberben háborút indított az országtól 1991-ben egyoldalúan elszakadó, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah enklávé és az örmények kezén lévő, környező azerbajdzsáni települések visszafoglalására. A Törökország által támogatott azeri hadseregnek jelentős területeket sikerült ellenőrzése alá vonnia a hathetes háborúban. A Baku győzelmével végződött összecsapásokban legalább 6500 ember vesztette életét.