Éles lőszerrel oszlatják a tüntetőket Szudánban, legalább öt ember meghalt

2021. november 13. 20:43

Ismét tízezrek tüntettek szombaton Szudánban a katonai hatalomátvétel ellen.

2021. november 13. 20:43
null

Amint arról korábban beszámoltunk, szeptemberben katonai hatalomátvételt hiúsítottak meg a hatóságok Szudánban. Ma Kartúmban és a szudáni főváros testvérvárosában, Omdurmánban a biztonsági erők erőszakkal oszlatták fel a megmozdulásokat. A Szudáni Orvosok Központi Bizottsága (CCSD) szerint

a biztonságiak éles lőszert is bevetettek. Legalább öt tüntető vesztette életét lövések, illetve könnygáz okozta fulladás következtében.

A kórházakba számos sérültet szállítottak be. A kora reggeli órák óta a karhatalom jelentős erőket mozgósított a fővárosban, lezárva az Omdurmán és más külvárosok felé vezető hidakat. A szudáni szakszervezetek és demokráciapárti csoportosulások őrizetbe vételekről számoltak be. 

A szudáni rendőrség ugyanakkor az állami televízióban közvetített közleményében azt állította, hogy nem vetett be fegyvereket a tüntetőkkel szemben. Tájékoztatása szerint a tüntetők ellenben több rendőrőrsöt is megtámadtak, súlyosan megsebesítve 39 rendőrt. További tüntetésekről érkeztek jelentések a déli Vad Madani, Port Sudan és Kaszala városokból. A megmozdulásokat SMS-üzenetekkel szervezték, mivel az internetszolgáltatás a puccs óta szünetel. 

Az afrikai országban azóta vannak megmozdulások, hogy Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok október 25-én megdöntötte a hadsereggel hatalommegosztásban működő civil kormányt, feloszlatta az ország összes kormányzati intézményét, és letartóztatta az elmozdított kabinet szinte összes civil tagját. Burháni csütörtökön új átmeneti tanácsot alakított, a testület elnökévé pedig önmagát nevezte ki.

(MTI)

Fotó: AFP

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2021. november 14. 18:35
A lengyel-belorusz határnál is hamarosan ez lesz.
MZperXXL
2021. november 14. 14:24
Szudánba is demokráciát exportálnak már? Ott mintha nem olyan toleránsan fogadnák, mint Európában.
Gèbi
2021. november 14. 09:15
"A szudáni szakszervezetek és demokráciapárti csoportosulások őrizetbe vételekről számoltak be. " Nagy összegben mernék fogadni, hogy egyfajta libsi hatalomátvételre készültek az őrizetbe vett "civilek". Abban is biztos vagyok hogy megint az ngo-k állnak a háttérben.
Akitlosz
2021. november 13. 22:51
Az EU sokkal szegényebb, nem telik lőszerre, megvédeni a határokat és a rendet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!