Elhunyt a Kreml főorvosa, aki megmentette Jelcin életét

2021. november 12. 20:10

Elhunyt Jevgenyij Csazov kardiológus akadémikus, aki 1967 óta a szovjet egészségügyi tárca 4. főosztályának vezetőjeként csaknem két évtizeden át volt „a Kreml főorvosa”.

2021. november 12. 20:10
null

1987 és 1990 között egészségügyi miniszterként vaszkuláris központok hálózatának fejlesztésébe kezdett az országban. A szívinfarktusos betegek kezelésének és a fibrinolizin alkalmazásával történő vérrögoldásnak általa kidolgozott módszere nemzetközileg elismert volt. Az általa kifejlesztett trombolitikus terápiáért 1982-ben megkapta Lenin-rendet.    

Brezsnyevtől Gorbacsovig a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárainak személyi orvosa volt. Ezt a funkcióját Borisz Jelcin orosz elnök mellett is megőrizte, s emellett hazája politikai, kulturális és katonai elitjének számos más ismert személyiségét is kezelte. Az erről szóló történeteket 2012-ben jelentette meg Így mentek el a vezérek – A Kreml főorvosának feljegyzései című bestsellerben.Utolsó éveiben az orosz nemzeti kardiológiai kutatóintézet tiszteletbeli igazgatója volt. A 92 esztendősen eltávozott orvos a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt.

(MTI)

Fotó: Wikipedia

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2021. november 13. 12:13
A cárt nem is kezelte??? (bocs) Őszinte részvétem a tudós orvos családjának!
Gáspár
2021. november 13. 05:45
Jelcin legalább a vodkától aludt be, nem úgy mint Bidé.
Cassi
2021. november 13. 05:10
"aki megmentette Jelcin életét" Ezért minimum 10 év börtönt érdemelt volna.
annamanna
2021. november 12. 21:30
--- "„Szerencsés ember maga, már a harmadik főtitkárt temeti, és még mindig él!” – súgta oda Jevgenyij Csazovnak Csernyenko végső búcsúztatásán egy fontos elvtárs. Nem véletlenül, hiszen a Szovjetunió legfontosabb politikusainak egészségét őrző híres négyes osztály vezető főorvosának posztja nem volt veszélytelen állás." --- "Csazov hosszú pályafutása alatt egyetlen nap szabadságot sem vett ki. Még betegszabadságra sem ment." --- "Szinte minden szovjet és orosz kitüntetést megkapott" --- „Csazov keze alatt azonban nemcsak a szovjet párt első emberei voltak. Kezelte ő az arab országok vezetőit, köztük Nasszer egyiptomi elnököt, s bukásukig még az afgán királyi család tagjait is” https://moszkvater.com/mesel-a-kreml-egykori-orvosa/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!