Boris Johnson szerint meg kell törni az embercsempész bandákat

2021. november 24. 22:06

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a La Manche-csatornán történt szerdai tragédia is azt mutatja, hogy életbevágóan fontos feladat az embercsempész bandák üzletmenetének megtörése.

2021. november 24. 22:06
null

A kormányfő nyilatkozatának előzményeként szerdán – a legutóbbi adatok szerint – 31 ember, köztük egy gyermek a tengerbe fulladt, miközben gumicsónakokkal próbáltak átkelni a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába. A hatósági beszámolók szerint a csónak az átkelési kísérlet közben elsüllyedt.    

Johnson szerda estére összehívta a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA)

Az értekezlet utáni nyilatkozatában a brit miniszterelnök kijelentette: a történtek is jelzik, hogy miért fontos az új brit határrendészeti törvény összes rendelkezésének gyorsított ütemű érvényesítése, mivel ez teszi lehetővé a különbségtételt a Nagy-Britanniába legálisan és illegálisan érkezők között. Boris Johnson hozzátette: minden követ meg kell mozgatni „az embercsempész gengszterek üzleti hálózatainak lerombolása” végett. Hozzátette: Londonnak ebben természetesen együtt kell működnie Franciaországgal és a többi európai partnerországgal.    

mivel ezek a csoportok a szó szoros értelmében gyilkosságokat követnek el büntetlenül”  – fogalmazott a brit kormányfő. Johnson szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy az embercsempész bűnszervezetek továbbra is megtévesztett emberek életét teszik kockára, és továbbra is gyilkosságokat úsznak meg büntetés nélkül, ha nem tapasztalják azt, hogy „üzleti modelljük működésképtelenné válik”.    

Utalt a brit és a francia kormány között ebben az ügyben felmerült korábbi nézeteltérésekre, mondván: Londonnak voltak a múltban „nehézségei”, amikor rá akarta bírni a partnerországokat, „különösen a franciákat”, hogy „érdemének megfelelő súllyal” foglalkozzanak a kialakult helyzettel. Priti Patel brit belügyminiszter a londoni alsóházban tartott minapi tájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte a Franciaországból Nagy-Britanniába illegálisan átjutni próbálók számát. Kijelentette ugyanakkor, hogy a migrációs válság globális méretű.    

A brit belügyminisztérium legutóbbi adatai szerint az év eleje óta eddig 25 700-an próbáltak illegálisan átkelni a kontinensről csónakokkal Angliába, több mint háromszor annyian, mint tavaly egész évben. A Doveri-szoros a világ legforgalmasabb tengerhajózási útvonala, és szakértők egybehangzó figyelmeztetései szerint életveszélyes vállalkozás ezen a tengerszakaszon kis csónakokkal útnak indulni.

(MTI)

Fotó: Robin Tutenges / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2021. november 25. 11:10
.....huuuuuuuuuu...kitalálta...különbséget kell tenni a migráns és illegális migráns között..most jött rá...röhej...izraelben a minta államban agyonlőnék aki erőszakkal át akarna törni a határon...a sok libsi simogató meg emberjogokra hivatkozik...AKI VÉDI AZ ILLEGÁLISOKAT azoknak fel kell tenni a kérdést hogy hányat akar hazavinni a saját költségére.....etetni,oktatni, orvos nyugdíj stb...minden költséget vállalni amíg nem tudja magát eltartani...szerződésben...közjegyző előtt...ennyi...salom
Korrupt Kornél
2021. november 25. 11:02
Boris, tudod, hogy ezt nem lehet! Luka nem küldhet migriket az euba, de soros százezrével. Amíg a sorosé jut hozzád, tehetetlen vagy!
luzitanxaver
2021. november 25. 10:00
Csak nehogy véletlenül túl magasra jussatok a hálózatban megtörésügyileg, kedves Boris, mert abból még a végén baj lesz. Ausztrál modell, vagy Children of Men. Eközött választhattok. Most még legalábbis választhattok.
hátakkor
2021. november 25. 09:11
"életbevágóan fontos feladat az embercsempész bandák üzletmenetének megtörése" Ezt az atomnagyhatalom Egyesült Királyság miniszterelnöke mondja??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!