WHO-főigazgató: A világjárvány vége választás kérdése

2021. október 24. 22:23

Gebrejeszusz felszólította az oltóanyaggyártókat, hogy osszák meg a tudást és a technológiát másokkal, és mondjanak le a vakcinákhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról.

2021. október 24. 22:23
null

A koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet annak”, hiszen „minden eszköz rendelkezésre áll” a vírus elleni küzdelemhez – szögezte le Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencián.

Főigazgató: A világjárványnak még közel sincs vége

Gebrejeszusz szerint a nemzetközi közösség eddig nem észszerűen használta fel ezeket az eszközöket. Rámutatott: hetente közel ötvenezren vesztik életüket Covid-19-ben szerte a világon, így a világjárványnak még közel sincs vége. Emlékeztetett: a WHO azt tűzte ki célul, hogy minden egyes ország lakosságának negyven százalékát beoltják az év végéig, hetven százalékát pedig 2022 közepéig. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ezek elérhető célkitűzések, de csak akkor, ha az országok, illetve a vakcinák elosztását ellenőrző vállalatok megteszik, amit ígértek.    

„Azoknak az országoknak, amelyek már elérték a negyven százalékos célt – beleértve a G20 összes tagját –, le kell mondaniuk az újabb oltóanyag-szállítmányokról” a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés és az Afrikai Unió által létrehozott Afrikai Oltóanyag-beszerzési Alap (AVAT) javára – hangsúlyozta a főigazgató.    

A tisztségviselő egyúttal felszólította az oltóanyaggyártókat, hogy osszák meg a tudást és a technológiát másokkal, és mondjanak le a vakcinákhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról. Videóüzenetében António Guterres ENSZ-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy „a rekordidő alatt kifejlesztett és forgalomba hozott oltóanyagok győzelmét semmissé teszi az egyenlőtlen elosztás tragédiája”.    

A nacionalizmus és a vakcinák felhalmozása mindannyiunkat veszélybe sodor

– tette hozzá. Az egészségügyi világcsúcsot Berlinben rendezik meg digitálisan. A rendezvény vasárnaptól keddig tart, és a világjárvány tanulságaival foglalkozik.

(MTI)

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. október 25. 13:53
Oltakozzatok! Életben maradtok!
MaBaker
2021. október 25. 10:24
A WHO a múltkor még azt mondta, hogy csak vakcinával nem lehet megállítani ezt a járványt. Főleg mert az oltottak is ugyanúgy terjesztik. Most akkor mi az igazság?
darázs
2021. október 25. 07:52
mindig mondom hogy a nemzetek felszámolása amit az internáci ballibek szeretnének csak vágyálom mert ha megtörténik akkor megjelennek a Pfizer, a Moderna vagy Szputnyik nemzetek de leginkább a Pénzimádó nemzet
kulalak
2021. október 25. 02:21
És azt így hogy kedves WHO meg ENSZ? A részvényesek mit csináljanak? Ja, és a "szegény" országok katonai kiadásai? Inkább hagyjuk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!