az utóbbi napokban a csoport számos tagját őrizetbe vették, és több támadásukat is meghiúsították.
Zabihullah Mudzsáhid azt is kifejtette a csütörtökön este megjelent interjúban, hogy a gazdaság kezd visszatérni a normalitáshoz, a nagyobb projektek, például az útépítések folytatódnak. Kiemelte: az afgán néppel szembeni igazságtalanságnak tartják, hogy több ország befagyasztotta Afganisztán vagyonát. A tálib kormány tárgyalásokat folytat erről az Egyesült Államokkal és más országokkal. „El akarják érni, hogy ezek az államok és a nemzetközi bankok felszabadítsák ezt a vagyont, amely az afgán nép tulajdona” – fogalmazott a miniszter.
Az újságírónak a lányok oktatására irányuló kérdésére Zabihullah Mudzsáhid elmondta: csak eljárásrendi változást vezetnek be. A kormány tervet dolgoz ki arra, hogyan tudnák garantálni a lányok biztonságát az iskolákban. A miniszter elmondása szerint iszlám jogtudósoknak kell kidolgozniuk azokat a szabályokat, amelyek betartásával a nők dolgozhatnak vagy tanulhatnak.