A tüntetést azt követően hívták össze, hogy a varsói alkotmánybíróság múlt héten úgy találta: összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal az uniós alapszerződések egyes előírásai,
illetve az, ahogyan ezeket az Európai Unió Bírósága értelmezi. Morawiecki a bejegyzésében rámutatott: a lengyelhez hasonló alkotmánybírósági ítéletek korábban Franciaországban, Dániában, Németországban, Olaszországban, Csehországban, Spanyolországban és Romániában is születtek. A taláros testületek ezekben megállapították, hogy „az uniós intézmények időnként bizonyos döntéseikben túllépnek az alapszerződésekben rájuk ruházott hatáskörökön, és így (döntéseik) ütköznek a nemzeti alkotmányokkal” – magyarázta a miniszterelnök.
A múlt hetihez hasonló következtetésekre már a korábbi években is jutott a varsói alkotmánybíróság.
Hangsúlyozta: érvényben marad Lengyelországnak minden, az uniós jogból eredő kötelezettsége. A lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller is hangsúlyozta hétfőn: „szó sincs semmiféle Polexitről”, Donald Tusk „becsapta a tüntetőket”. Tusk a volt brit kormányfő, David Cameron szerepét töltheti be, ha politikai célok érdekében életre hívja az unió elhagyásának témáját – jegyezte meg Müller.
A varsói Királyi Vár előtti téren a tiltakozók ezreit összegyűjtő vasárnapi tüntetés békésen zajlott,