Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az egykori szomáliai kormányfő tanácsadójaként dolgozó Harbi Alu Kullane úgy nyilatkozott: a legvadabb rémálmaiban sem gondolt arra, hogy ilyen megtörténhet.

Megdöbbent és óriási megrázkódtatásként élte meg fia őrizetbe vételét annak a férfinak az édesapja, akit David Amess brit konzervatív képviselő meggyilkolásának ügyében vettek őrizetbe.
Harbi Alu Kullane, aki egykoron a szomáliai kormányfő tanácsadója volt, a brit sajtónak elmondta, hogy őt is kikérdezte a terrorelhárító rendőrség. „Hatalmas megrázkódtatás. Sosem számítottam erre, a legvadabb rémálmaimban sem” – mondta Kullane a The Sunday Times című brit lapnak.

A rendőrség szerint terrortámadás történt
A brit hatóságok nem hozták nyilvánosságra a gyanúsított nevét, aki pénteken választói fogadóóráján feltehetően halálra késelte Amesst, de a brit sajtó úgy értesült, hogy
Amesst egy templomban tartott választókerületi találkozón több késszúrással gyilkolták meg a Londontól mintegy 60 kilométerre fekvő Leigh-on-Sea-ben. A rendőrség terrortámadásként kezeli a gyilkosságot, amelynek potenciálisan iszlamista szélsőséges motivációja lehet.
(MTI)
Nyitókép: MTI/AP/Alberto Pezzali