Lezuhant egy L-410-es repülőgép Tatárföldön

2021. október 10. 09:36

Orosz hírügynökségek első jelentései szerint a balesetnek halálos áldozatai vannak.

2021. október 10. 09:36
null

Sportejtőernyősökkel a feldélzetén lezuhant egy L-410-es könnyű utasszállító repülőgép a tatárföldi Menzelinszk városánál – közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap.

Orosz hírügynökségek úgy tudják, hogy a balesetnek 16 halálos áldozata van.

A gépen a kétfős legénység mellett 21 ejtőernyős tartózkodott. A TASZSZ hírügynökség egy meg nem nevezett légügyi forrásra hivatkozva azt írta, hogy a katasztrófához a gép túlterheltsége vezetett. Az L-410 Turbolet a Let Kunovice csehszlovák repülőgépgyártó vállalat által kifejlesztett 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép.

Az 1969-es „szűzrepülése” óta 1138 darabot gyártottak belőle, továbbfejlesztéseivel, modernizálásával közkedveltté vált az idők folyamán. Személy- és teherszállításra egyaránt alkalmazzák polgári és katonai üzemeltetők. Oroszországban az első ilyen típusú gépet 2018-ban gyártották, a jekatyerinburgi Urali Polgári Repülési Üzemben (UZGA), amely évi húsz L-410-es összeszerelésére képes.

(MTI)

Fotó: Press-service of Russian Emergen / Sputnik via AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. október 10. 09:44
A kedvenc repülőgép típusom... Részvétem az áldozatok családjainak. Hiába, a repüléssel együtt jár földre érkezés, aztán az hogy, az az egyetlen kérdés.
Nehidd El
2021. október 10. 09:42
Ugyanott tatárbeafsteak olcsón eladó. . . . . (Bocs. Tudom, hogy engem meg a pokolban fognak hőkezelni emiatt.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!