Szerződést bontott hivatalos varázslójával Új-Zéland

2021. október 15. 10:36

A világ egyetlen államilag alkalmazott varázslója 88 éves volt, évente 3,6 millió forintnyi dollárt kapott, hogy „varázslással és varázslásszerű szolgáltatásokkal” népszerűsítse a várost.

2021. október 15. 10:36
null

Szerződést bontott húsz év után hivatalos állami varázslójával az új-zélandi Christchurch város tanácsa. A világ talán egyetlen államilag alkalmazott varázslója, a 88 éves Ian Brackenbury Channell évente 16 ezer dollárt (3,6 millió forintot) kapott, hogy

„varázslással és varázslásszerű szolgáltatásokkal” népszerűsítse a várost.

Az Angliában született Channell 1976-ben érkezett Új-Zélandra, röviddel ezután kezdett el varázslóként tevékenykedni és szórakoztatni. Amikor a hatóságok meg akarták ebben akadályozni, az emberek tiltakozni kezdtek. 1982-ben az új-zélandi művészeti galériák igazgatóinak egyesülete élő műalkotásnak nevezte Channellt, majd 1990-ben az akkori miniszterelnök, Mike Moore levélben megkérte, legyen Új-Zéland hivatalos varázslója.

„Javaslom, sürgősen fontolja meg javaslatomat, hogy Új-Zéland, az Antarktisz és a vonatkozó tengeri területek varázslója legyen. Kétségtelen, hogy a varázslatok, áldások, átkok és egyéb olyan természetfeletti ügyek területén lesz feladata, amelyek túlmutatnak a miniszterelnök kompetenciáján” – írta Moore.

Azóta Channell fellépett Christchurchben, esőtáncot járt az aszályok idején Új-Zélandon és Ausztráliában,

2009-ben megkapta a Királynő Szolgálatáért Érdemrend medálját.

Nőügyi botrányok övezték a varázslót

A nőkről szóló megjegyzései miatt azonban heves kritikák érték – írja a The Guardian. Áprilisban a Three televíziós csatorna egyik műsorában azt mondta, szereti a nőket azzal ugratni, hogy körmönfontak, és hogy „ravaszsággal szereznek maguknak pénzes férfiakat”.

„Szeretem a nőket, mindig megbocsátok nekik, egyet sem ütöttem még meg.

Sosem ütök meg nőt, elsősorban azért, mert túl könnyen sérülnek, és elmesélik a szomszédoknak és a barátaiknak... És akkor nagy bajban vagy”

– mondta.

Az elbocsátás

Christchurch tanácsa közölte, köszönőlevelet küldtek a varázslónak az elmúlt 23 év szolgálataiért és tájékoztatták, hogy lezárják a szerződését. Lynn McClelland szóvivő elmondása szerint a város új utakra lép a turizmus népszerűsítése területén.

Ian Brackenbury Channell szerint a város azért függesztette fel a szerződést, mert nem illet bele a város hangulatába. Magát provokátornak tartja.

„Azt sugallják, hogy unalmas és öreg vagyok, pedig nincs hozzám hasonló Christchurchben.

Egyszerűen csak ők nem szeretnek engem, mert unalmas öreg bürokraták, és mindenki engem szeret, őket meg senki”

– fogalmazta meg véleményét a varázsló.

Channell továbbra is meg akar jelenni a város művészeti központjánál és beszélgetni akar a turistákkal. A központban egyébként ebben a hónapban az ő életét bemutató kiállítás látható. Arra a kérdésre, megátkozza-e a döntés miatt a városi tanácsot, azt válaszolta: inkább áldásokat osztogat. „A gyerekeknek boldog álmokat, általános jó egészséget adok és azt szeretném, hogy a bürokraták váljanak emberségesebbé” – mondta.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: pixabay

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2021. október 15. 18:55
Több oka is lehet annak, miért küldték el. Egy varázsló, ma már nem döfi. Sorolom a problémákat: - nem buzi -nem queer - nem transzvesztita -nem feka -nem muszlim Nem lófasz. Ez lehet a legnagyobb baj vele.
DrPepper
2021. október 15. 11:23
Elegánsabb lett volna, ha nyugdíjazzák.
Haragosi
2021. október 15. 11:18
A baloldal tele van itt is hasonló varázslókkal - kapják a nagy pénzeket és ezért mindenféle hókusz-pókusszal probálnak Orbánra valamilyen rontást varázsolni
Morton
2021. október 15. 11:03
Moslékos győzelem esetén megvan Jakab Péter pozíciója, bár ő még ezt is elrontaná!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!