Tizenhét amerikai misszionáriust raboltak el Haitin

2021. október 17. 10:54

A keresztény hittérítőket egy buszról rabolták el, amely éppen a főváros repülőterére tartott.

2021. október 17. 10:54
null

Elhurcoltak tizenhét amerikai misszionáriust és családtagjaikat szombaton a természeti csapások és belpolitikai bizonytalanság sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben – közölte a The New York Times című amerikai lap helyi tisztségviselőkre hivatkozva.

A keresztény hittérítőket egy buszról rabolták el, amely éppen a főváros repülőterére tartott. Úgy tudni,

az elhurcolt emberek között gyerekek is vannak.

Egyelőre nem világos, hogy a bűnözők követeltek-e váltságdíjat. Az amerikai nagykövetség Haitin egyelőre nem reagált megkeresésekre.

Az utóbbi években Haitin elharapózott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, több alkalommal is papokat és apácákat hurcoltak el bűnözők. A biztonsági helyzet pedig csak romlott a karibi térség legszegényebb országában Jovenel Moise elnök júliusban történt meggyilkolását követően fellépő politikai bizonytalanság és a több mint 2200 emberéletet követelő augusztusi földrengés nyomán. Az AFP francia hírügynökség szerint a fegyveres bandák, amelyek évek óta ellenőrzik a haiti főváros legszegényebb negyedeit, mostanra kiterjesztették hatalmukat Port-au-Prince jelentős részére. Számos haiti állampolgár ezért külföldön próbál új megélhetést találni, sokan közülük az Egyesült Államokba próbálnak eljutni.

(MTI)

Nyitókép: Les Cayes, 2021. augusztus 15.
A megsérült Szent Szív-templom a haiti Les Cayesben 2021. augusztus 14-én, miután 7,2-es erősségű földrengés volt a karibi szigetország délnyugati részén. Legalább 304 ember életét vesztett, több mint 1800 pedig megsérült.
MTI/EPA/EFE/Ralph Tedy Erol

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. október 20. 11:06
A misszionáriusok egy vallást, és nem egy államot képviselnek. Lehet, hogy misszionáriusnak álcázott hírszerzők voltak?
mokány
2021. október 18. 09:21
BLM szobrot , és szenté avatást a drogos bűnözőknek . Meg térdeplést is nekik .
Akitlosz
2021. október 17. 23:55
A haiti elnököt amerikaiak (is) ölték meg. Külföldi akció volt. A merénylők angolul és spanyolul beszéltek. Míg Haiti francia nyelvű.
masikhozzaszolo
2021. október 17. 16:54
Fölmerül a kérdés: Ki ette meg.. Erre célzott Dobrev, Gyurcsány, az egyházat illetően. Lásd Mindszenty..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!