Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Szlovákia eltökélt szándéka, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a jó szlovák-magyar kapcsolat érdekében – jelentette ki Ivan Korčok.

A szlovák külügyminiszter ezek után arról beszélt, hogy „az országok közötti aktivitásokat előre egyeztetett feltételekhez kellene igazítani” – számolt be a Ma7.sk.
A szlovák miniszter hozzátette: „a Magyarországot és Szlovákiát is érintő történelmi kérdésekről főleg a történészeknek, és nem a politikusoknak kellene beszélniük”. Korčok ezután egy rövid írásos dokumentumot nyújtott át a magyar miniszternek,amelyben arra kéri Magyarországot, hogy a Szlovákiára kiterjesztett kormányzati programokat kölcsönös konzultáció és egyeztetés előzze meg a jó kapcsolat érdekében – számolt be a szlovákiai magyar lap.
A miniszterek megegyeztek abban, hogy „a történelmi eseményeket nem lehet kitörölni vagy elfelejteni, hanem el kell fogadni azokat. Korčok szerint a magyar és szlovák történelemszemélet közötti különbségekhez felelősségteljesen kell viszonyulni, és nem szabad felkorbácsolni az indulatokat. Azt javaslom, hogy ezeket a kérdéseket próbáljuk meg azokra bízni, akiknek ez a hivatásuk, és politikailag nem motiváltak, vagyis a történész szakmára” – jegyezte meg a szlovák külügyminiszter.
Úgy véli, ezt el kell fogadni, és tiszteletben kell tartani a másik érzéseit.
Fotó: MICHAL CIZEK / AFP