A szexpartikon részt vett Danilo Mariani zongorista, viszont a bírók előtt azt vallotta: ezeken a partikon nem történt fizikai érintkezés, még csak atyai ölelés sem, legfeljebb kézfogás a volt miniszterelnök és vendégei között. Szavai szerint mindig jelen voltak a pincérek, a diszkotékában mérsékelten ittak, a legerősebb alkoholos ital a pezsgő volt, maga Berlusconi pedig jó házigazdaként ülve beszélgetett vendégeivel.
„Berlusconi megkönnyebbült, elégedett és boldog” – nyilatkozta a felmentő ítélet után Federico Cecconi, Berlusconi ügyvédcsapatának vezetője. Antonio Tajani, Berlusconi pártja, a Hajrá, Olaszország! koordinátora a Twitteren úgy fogalmazott: „aki ismeri (Berlusconit), soha nem kételkedett az ártatlanságában. Milyen sok sarat is dobáltak rá, mielőtt kiderült az igazság.”
Hangsúlyozták: gratulált Silvio Berlusconinak a pártjával szövetséges két jobboldali párt vezetője, Matteo Salvini, a Liga és Georgia Meloni, az Olaszország Fivérei vezetője is. A mostani felmentéssel azonban nem ért véget az eljárás: Milánóban és Rómában ugyanis még folyik a per további mozzanatainak tárgyalása, a botrányosnak vélelmezett vacsorákon részt vett lányoknak juttatott állítólagos hallgatási pénzek ügyének vizsgálata, írják.
Fotó: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan