Armin Laschet bejelentette, hogy le fog mondani a CDU elnökségéről

2021. október 07. 22:27

A Der Spiegel információi szerint a CDU vezetője a frakcióülésen jelezte, hogy lemond a pártvezetésről.

2021. október 07. 22:27
null

Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kancellárjelöltje csütörtökön megerősítette, hogy a kereszténydemokraták továbbra is a Jamaica-koalícióra törekednek az új kormánykoalíció összeállítása során, vagyis a CDU/CSU szövetségének kormányalakítására a Zöldekkel és az FDP-vel.

– hangoztatta Laschet a CDU berlini székházában. Ugyanakkor jelezte, hogy szükség esetén lemond a CDU pártelnökségéről, hogy ezzel is segítse a Jamaica-koalíció előli esetleges személyi akadályok elhárítását.

Laschet bejelentette, hogy a kereszténydemokraták történelmi választási veresége nyomán összehívják a CDU tisztújító kongresszusát is.

Ennek idejét és helyét egyelőre nem ismertette. Az Unió választási kudarca után Armin Laschet nagy nyomás alatt áll. A Der Spiegel információi szerint a CDU vezetője az Unió frakcióülésén jelezte, hogy lemond a pártvezetésről.

A szövetségi választásokon történt gyenge teljesítményével kapcsolatban tömeges kritika érte Armin Laschet személyét, ezért a CDU elnöke „új felállást akar kezdeményezni a párt élén”.

Nem szabad újra személyes csatákat vívni – mondta Laschet az Unió frakcióülésén.  

A résztvevők szerint Laschet még nem akarja elutasítani a Jamaica-koalíció lehetőségét. Úgy véli, hogy a Jamaica-koalíció egy „modernizációs projekt lenne, amellyel az országban sokan tudnak azonosulni”. Arról, hogy működhet-e a jelenleg valószínűbbnek tűnő „közlekedési lámpa” koalíció, Laschet szkeptikusan nyilatkozott. A CDU jelenlegi elnöke úgy véli, hogy a „Jamaica jobb lenne Németországnak” ezért a következő kormány megalakulásáig minden nyitott is marad. 

A szeptember végi szövetségi választásokon az Unió történelmének legrosszabb eredményét produkálta 24,1 százalékkal. Laschet-et  csupán januárban választották meg a CDU pártvezetőjének. Később győzött a CSU főnöke, Markus Söder ellen is az uniópártok kancellárjelöltségért folytatott küzdelemben, de a bajor miniszterelnök a választási kampány során folyamatosan kritizálta őt. 

(MTI, Spiegel) 

Fotó: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2021. október 08. 11:24
Kérészéletű elnök...
olajfa1
2021. október 08. 09:35
Nagy káoszt hagyott magamögött a KGB-s kiképzett NDK túlképzett...
Marcus Gravius
2021. október 08. 08:00
Amikor ez a büdös köcsög tátott szájjal röhögött az árvízben meghaltakon miközben egy másik politikus sajtótájékoztatót tartott, már akkor tudtam, hogy ennek a féregnek annyi..
Búvár Kund
2021. október 08. 07:21
Ha belesimulnak egy koalicióba, még ennél is lejjebb csúsznak. Újjá kellene építeni a pártot amit csak ellenzékiként lehetne megtenni. Különben semmi nem fog változni, tovább tolódnának balra, ha még lehet ilyet mondani egyáltalán. A jobbra áthoz, új emberek és ellenzékiség kell! Kormányról ezt nem fogják megcsinálni. Ha semmi nem változik benéznek 20% alá ..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!