Szerb kormányfő: Rendkívül sikeres az együttműködés Magyarországgal

2021. szeptember 08. 15:15

„Szerbia elkötelezett amellett, hogy tovább mélyítsék a kétoldalú kapcsolatot és barátságot” – hangsúlyozta Ana Brnabic.

2021. szeptember 08. 15:15
null

Az elmúlt hét évben rendkívül sikeressé vált az együttműködés Magyarország és Szerbia között – mondta Ana Brnabic szerb miniszterelnök szerdán Budapesten.

A magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozón Orbán Viktor kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Ana Brnabic kiemelte:

a megállapodás a kétoldalú stratégiai partnerségről a csúcspontja az eddigi közös munkának,

amelyet 2014-től, az első együttes kormányülés óta folytattak. Ennek eredményeként írhatták alá most az egyezményt és több más megállapodást is – mutatott rá.    

Hangsúlyozta: Szerbia elkötelezett amellett, hogy tovább mélyítsék a kétoldalú kapcsolatot és barátságot. Közölte: a szerb kormány egyetlen más ország kormányával sem tartott annyi együttes ülést, mint a magyarral, és a kétoldalú együttműködésük rendkívül sikeres.    

A szerb kormányfő köszönetet mondott Magyarországnak az országa európai uniós csatlakozásához nyújtott támogatásért. A Magyarország által biztosított szakmai segítségről is írtak alá most megállapodást – emlékeztetett. Kitért rá: korábban már megállapodtak a külképviseletek és nagykövetségek infrastruktúrájának közös használatáról, ez is mutatja a magyar-szerb együttműködés hatékonyságát.    

A szerb kormányfő arról is beszélt, hogy

Magyarország a harmadik legfontosabb gazdasági partnere Szerbiának az EU-ban,

és hamarosan a második helyre kerülhet, mert folyamatosan nő a kereskedelmi forgalom a két ország között. Az infrastrukturális projektek pedig ugyancsak a kétoldalú együttműködés és bizalom magas színvonalát bizonyítják – vélekedett. Ana Brnabic köszönetet mondott magyar kollégájának azért is, amit a magyarországi szerb közösségért tett, és azt mondta, Szerbia is elkötelezett a szerbiai magyar közösségek segítése mellett.    

Kérdésre kifejtette:

Magyarország a legmegbízhatóbb partnere Szerbiának az uniós integráció felé vezető úton,

minden segítséget megad Szerbiának és mindig minden fórumon kiáll Szerbia mielőbbi uniós csatlakozása mellett. Egyre több magyar beruházás valósul meg Szerbiában, ezt a magyar kormány is támogatja – fűzte hozzá.    

Azt is elmondta: előbb-utóbb újabb migrációs hullám alakulhat ki. Szerbia nem tagja az EU-nak, de közös európai álláspont kialakítását sürgeti, mert tranzitútvonalon helyezkedik el, ahol egy EU-tagállam felől érkeznek a migránsok, hogy ez EU másik része felé haladjanak – magyarázta.    

Közölte: jó lenne, ha ellenőrzött formában jönnének a migránsok, és már ez első uniós tagállamban ellenőriznék őket, ahova érkeznek. Úgy kellene segíteni az embereknek, hogy ne kelljen elhagyniuk a szülőföldjüket és ne kelljen elindulniuk Európa felé – mutatott rá.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2021. szeptember 08. 16:08
Az a sátáni vigyor.
DrPepper
2021. szeptember 08. 16:01
Brnabic az az állam"férfi" akit az EU-s politikusok se lenyelni se kiköpni nem tudnak. Leszbikus, de elsősorban szerb, amiért eléggé gyűlölik.
Pipas 3
2021. szeptember 08. 15:54
Örülök neki hogy szerbiával rendeztük a kapcsolatainkat! Okos a kűlpolitika!
Armageddon
2021. szeptember 08. 15:41
Sikeresek a migráncsok határra hordásában. Minek ellenség, ha ilyen csókosaink vannak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!