Őslakos nőknek állítanak emlékművet Kolumbusz szobra helyén Mexikóvárosban

2021. szeptember 07. 07:56

A polgármester az olasz felfedezőnek az amerikai kontinens gyarmati történetében játszott vitatott szerepével indokolta a döntést.

2021. szeptember 07. 07:56
null

Claudia Sheinbaum ugyanakkor elmondta, hogy Kolumbusz Kristóf szobra nem fog végképp eltűnni a városból, hanem egy kevésbé frekventált helyre a Polanco kerületben található Amerika-parkba helyezik át. Az őslakos nőknek emelt emlékmű az év végéig fog elkészülni és a Tlalli nevet fogja viselni, ami földet jelent az azték náhuatl nyelven.

Kolumbiában is eltávolították Kolombusz szobrát

A Kolumbusz-szobor 1877 óta ékesítette a Paseo de la Reforma sétányt. Az emlékművet már tavaly októberben eltávolították azzal az indoklással, hogy restaurálni fogják. Nem sokkal korábban

baloldali szervezetek azzal fenyegettek, hogy október 12-én ledöntik talapzatáról.

Az amerikai kontinens számos országában ezen a napon ünneplik Kolumbusz Kristóf érkezését 1492-ben az új világba. Kolumbuszt Kristófot (1451-1506) emlegetik Amerika felfedezőjének. Ugyanakkor több bírálat is érte,

mivel az őslakosokkal szembeni erőszak, illetve a transzatlanti rabszolgakereskedelem jelképének tekintik őt.

A kolumbiai kormány egyébként júniusban jelentette be, hogy eltávolíttatta Kolumbusz Kristóf és I. Izabella kasztíliai királynő bronz emlékművét a főváros, Bogotá El Dorado nemzetközi repülőterének közeléből, miután az őslakosok megpróbálták ledönteni a szobrokat.

(MTI)

Nyitókép: Twitter
 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2021. szeptember 08. 10:40
A dinoszaurusz nagytanács nevében, hiányolom a nőszobor azonnali eltávolítását, s helyére gikumiku nagy velociaraptor hősünk felállítását, mivel mi még előbb voltunk itt.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. szeptember 08. 08:46
Miben vitatott? Ha nincs Kolumbusz akkor most ti se vagytok. Ennyi.
Highlander07
2021. szeptember 07. 19:51
Érthetetlen az ide kommentelő, hazájukat (állítólag) szerető hozzászólók véleménye. Na, meg a migránsellenességük is. Idióták! ŐSLAKOS egyenlő MAGYAROK. EURÓPAI BETELEPÜLŐK egyenlő MIGRÁNSOK. Itt az őslakosságot irtották az erőszakkal betelepülők. Mint ahogy itt is szeretnék(?) Az, hogy egymással hogy viselkedtek a HELYI, ŐSLAKOS népek, nem az európaiak dolga. El lehet dönteni: ha a migránsok ellen vagy, a szobor ledöntését nem nézheted rossz szemmel. Ha viszont ellene kommentelsz, akkor az őslakosokat írtókkal értesz egyet. Vagy a logika már nem létezik a kommentelők fejében?
gabor7th
2021. szeptember 07. 15:47
Biztos hiányoznak az idők, amikor hadifogjok, rabszolgák és gyerekek százezreit áldozgatták az isteneiknek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!