A többezres tömeg a kijárási korlátozások dacára lezárt egy forgalmas utat, rongált és rendőröket is megsebesített. A hatóságok mintegy negyven embert őrizetbe vettek. Shane Patton, Victoria állam rendőrfőnöke kiemelte, hogy a gyülekezés törvényellenes volt, a kialakult helyzet pedig próbára tette a rendőröket.
A városban második napja vannak tüntetések, miután a helyi hatóságok elrendelték az építkezések leállítását, arra hivatkozva, hogy az ingázó munkások növelik a vírus terjedésének kockázatát.
Az építőmunkásokon kívül azonban olyanok is utcára vonultak, akik ellenzik az oltások kötelezővé tételét és Victoria állam elhúzódó korlátozásait. A helyi szabályok szerint ugyanis az építőiparban dolgozóknak a hét végéig legalább egy oltást be kell adatniuk maguknak.