Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Az ananászt leszámítva minden van rajta, hiszen az komoly sértésnek számítana Olaszországban” – mondta az egyik asztronauta.

A Nemzetközi Űrállomáson jelenleg élő hét űrhajós felé indult teherhajón ezúttal nem csak a szokásos ellátmány és a szokásos szükséges alkatrészek, hanem hét adag pizza elkészítéséhez elegendő alapanyag is érkezett – írta meg cikkében a 24.hu.
Az asztronauták végül úgy döntöttek: pizzapartit tartanak, amit az Európai Űrügynökség (ESA) egyik asztronautája, Thomas Pesquet fel is vett a kamerájával, majd a lényeget saját Instagram-oldalán osztotta meg:

„Lebegő pizzás este a barátokkal – majdnem olyan, mint egy szombat a Földön. Azt mondják, hogy a jó szakács sosem fedi fel a titkait, de készítettem egy videót, úgyhogy eldönthetitek [hogy elég jó-e]. Az ananászt leszámítva minden van rajta, hiszen az komoly sértésnek számítana Olaszországban” – fűzte a képsorokhoz.
Nyitókép: Instagram