Járványkorszak-kutatás: a magyarok érzik a legszabadabbnak magukat Európában

Izgalmas kutatást hozott ki szerdán az Európai Külügyi Tanács (ECFR) nevű kutatóintézet:

Nem voltak tabuk, nem kellett a nagymamagyilkosság, a jóemberkedés vagy az oltásellenesség stigmái ellen védekezni – egyszerűen csak őszintén beszélhettek az emberek a covidról, illetve kormányaik védekezés során nyújtott teljesítményéről.

A kutatás léptékére jellemző, hogy több mint 16 ezer embert kérdeztek meg Európa 12 országában, május és június során.

„A covid-19-pandémia megélt tapasztalata éppúgy megosztotta Európát, ahogy az euró- és migránsválság: Dél és Kelet sokkal erősebben érintve érzi magát, mint Észak és Nyugat” – összegeznek a kutatás vezetői, Ivan Krastev és Mark Leonard. „Európa északi és nyugati részén a legtöbb embert közvetlenül nem érintette a covid-19, így az sokuk számára inkább szörnyűséges közönségsport volt, mintsem megrázó tapasztalat. Kelet- és Dél-Európában azonban a legtöbb ember azt mondja, közvetlenül is érintette a gyász, a súlyos betegség, vagy a gazdasági nehézségek” – írják.

Krastev és Leonard két „bűvös hármas” mentén osztották csoportokra az európaiakat. Egyrészt rákérdeztek az érintettségükre – és megállapították, hogy összeurópai szinten az emberek 54 százalékát egyáltalán nem érintette a vírus, 30 százalékukat betegség, gyász és/vagy gazdasági nehézségek formájában találta meg, míg 16 százaléknyian csak gazdasági kárt láttak a pandémiából. Ebből a szempontból vizsgálva egyértelmű északnyugati-délkeleti irányú megosztottságot tapasztaltak a kontinensen:

Ugyanezen a tengelyen megfigyeltek egy másik kettősséget is: északon és nyugaton az emberek inkább más egyéneket hibáztattak a járvány okozta kalamajkáért, délen és keleten pedig inkább a kormányok és intézmények nyakába varrták az ügyet.

A magyarok érezték a legjobban érintettnek magukat a járványban

A másik bűvös hármas a kormányzati intézkedésekhez való hozzáállást vizsgálta: a kutatók találtak 64 százaléknyi bizalomteljes embert, akik bíztak a kormányok járványkezelésében; 19 százaléknyi gyanakvót, akik szerint az állami vezetők intézkedéseikkel leginkább a saját hibáikat szerették volna elrejteni; illetve 17 százaléknyi vádaskodót, akik szerint a kormányok a korlátozásokkal csak az állampolgárok feletti hatalmukat szeretnék bővíteni.

Ebből az aspektusból tekintve Európa megosztottsága nem földrajzi, hanem életkori:

Emellett „a gazdasági károsultak másoknál sokkal inkább hajlamosak azt mondani, hogy a korlátozások túl szigorúak voltak, és szkeptikusabbak is a lockdown mögötti kormányzati szándékokkal kapcsolatban.”

„Ez a megosztottság csak most jut a felszínre, és hamarosan elkezdi formálni számos állampolgár politikával, az állam szerepével, a szabadság gondolatával, illetve az európai politika tágabb kontúrjaival kapcsolatos attitűdjét” – figyelmeztetnek a szerzők.

Lengyelországban, Portugáliában és Spanyolországban például nagyjából feleannyian gondolják úgy, hogy a járvány egyáltalán nem érintette őket, mint Dániában (39, 36, 36 és 72 százalék). „Ennek komoly hatása lehet Európa legnagyobb projektjeire: a szabad mozgás gondolatára, az EU helyreállítási tervének jövőjére, és Európának a világ többi részével való kapcsolatára, legyen az vakcinadiplomácia, külföldre utalt segélyek, vagy bármi más” – elemzik az eredményeket a szerzők.

Az érintettség kérdésében is egészen megdöbbentő mértékű az életkori megosztottság: míg a 30 év alatti fiataloknak csupán 30 százaléka érezte úgy, hogy nem érintette a vírus (és 20 százalékukat gazdaságilag, 37 százalékukat egyéb módon is elérte), a 60 év felettiek között már 65 százaléknyian nem érzik magukat érintettnek, gazdasági kárt 9 százalékuk szenvedett, 26 százalékuk egyéb módon is érintett volt. „Az egyetlen dolog, amit a covid-19-ről első kitörésekor megtanultunk, az volt, hogy társadalmunk legidősebbjeit veszélyezteti. De az ECFR kutatására adott válaszok világossá teszik, hogy a fiatal emberek úgy érzik: ők voltak a pandémia legfőbb áldozatai” – fogalmaznak a szerzők, akik szerint „a fiatalok esetében a pandémia az életmódjukra jelentett veszélyt”.

– elemez Krastev és Leonard.

Komoly az életkori megosztottság a kormányokkal szembeni bizalom kérdésében is: míg a 60 év felettiek 71 százaléka bízik a kormányok járványkezelésében, 14 százalékuk vádaskodik és ugyanennyien gyanakszanak, a 30 év alattiak esetében csak 57 százalék a kormányok iránt bizalommal viseltetők aránya, a vezetőiket hatalmi túlkapásokkal vádolóké 20, a gyanakvóké 23 százalék.

„A mai fiatal emberek már a válság előtt is a demokratikus kormányok teljesítményével leginkább elégedetlen generáció voltak. E generáció tagjai a demokrácia erényeivel kapcsolatban nem csak az idősebb nemzedékeknél szkeptikusabbak, de a korábbi időszakokban megkérdezett fiataloknál is” – írják a kutatók. Ez a tény rendkívül érdekesen cseng annak tükrében, hogy a fiatalok között terjednek leginkább a kapitalizmuskritikus, szélsőbaloldali, neomarxista eszmék is.

A magyarok több mint kétharmad megbízott a korlátozó intézkedésekben

Országokra lebontva a bizalomteljesek, vádaskodók és gyanakvók arányát tekintve nagyjából a fent említett északnyugat-délkelet tengely rajzolódik ki, azaz minél északnyugatabbra található egy ország, annál inkább bíznak polgárai a kormány járványkezelésében (Dániában 77, Svédországban 76, Hollandiában 75 százaléknyian vannak a bizalomteljesek), és minél délkeletebbre, annál kevésbé (Bulgáriában 50, Lengyelországban 38 százaléknyian).

Van azonban pár rendkívül érdekes kivétel, köztük hazánk is,

akárcsak Spanyolországban és Olaszországban – és jóval magasabb, mint például Franciaországban, ahol a bizalomteljesek 56, a vádaskodók 24, a gyanakvók pedig 24 százalékot tesznek ki a népességen belül.

Egész Európára érvényes trend, hogy a vádaskodók aránya a csak gazdaságilag érintettek körében a legmagsabb, 23 százalék – a nem érintettek vagy nem csak gazdaságilag érintettek között az arány nagyjából ugyanaz, 15, illetve 17 százalékos.

Az intézkedések szigorának megítélése már jóval kevésbé trendszerű. A lezárások szigorúságával toronymagasan a magyarok voltak a legelégedettebbek, hazánkban a megkérdezettek 71 százaléka gondolja úgy, hogy a kormány megtalálta a megfelelő szigorfokot; 9 százaléknyian szigorúbb, 20 százaléknyian kevésbé szigorú lezárásokat szeretett volna. Németországban csak 40 százaléknyian gondolják a szigor fokát megfelelőnek, 20 százaléknyian túlzónak, 40 százaléknyian elégtelennek tartják a lezárásokat, a rangsor végén pedig Lengyelország és Franciaország végez: a lengyelek 39, a franciák 33 százaléka elégedett mindössze a lezárások szigorúságával,

de az okok eltérőek, a lengyelek inkább lazább karantént szerettek volna (43 százalék), a franciák pedig szigorúbbat (42 százalék).

A kutatás legizgalmasabb része azonban a „szabadságfelmérés” volt, ez engedte ki igazán a szellemet a palackból: kiderült ugyanis, hogy

48 százalékuk részlegesnek érezte szabadságát, 12 százaléknyian pedig úgy érezték, megfosztották őket szabadságuktól.

A kontinens legszabadabb országának a kutatás szerint Magyarország bizonyult: közülünk 41 százaléknyian teljesen, 47 százaléknyian részlegesen szabadnak érzik magukat, és 12 százaléknyian érzik magukat szabadságuktól megfosztva – ez az összeurópai szinthez képest nagyon csekély visszalépés a 2019-es szinthez képest, amikor is a magyarok 69 százaléka érezte szabadnak magát.

A magyarok érezték a legszabadabbnak magukat a korlátozások idején

A legkevésbé szabad érzetű országok Olaszország, Ausztria és Németország lettek: az olaszoknak mindössze 16 százaléka érzi magát teljesen szabadnak, 55 százalékuk részlegesen szabadnak (bár náluk már 2019-ben is csak 46 százalék volt a magukat szabadnak érzők aránya), német nyelvterületen pedig szinte egy csapásra megszűnt a szabadság: az osztrákok 15, a németek 11 százaléka érzi magát szabadnak (ez mindkét esetben több, mint 50 százalékpontos visszaesés 2019-hez képest), és 42, illetve 49 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy megfosztották őket szabadságuktól – miközben, mint fentebb láttuk, a szigorú lezárások ellen nem tiltakoztak. Úgy tűnik, a krízis nagy változást hozott abban, ahogy a politikai pártok a szabadsághoz viszonyulnak.

– kommentálják a fejleményeket a kutatók.

Ennek hátterében az állhat, hogy a nyugat-európai mainstream pártok szavazóinak zöme a szabályokra fittyet hányó polgártársait teszi felelőssé a járvány terjedéséért – ebbéli véleményük pedig a kutatók szerint „jó eséllyel alapjául szolgáltak annak, hogy ezek a pártok a személyes viselkedésre vonatkozó korlátozások egész sorát vezették be, hogy megfékezzék a vírus terjedését”. Így például Hollandiában 63, Portugáliában 57, Ausztriában 56, Németorszában 53 százaléknyian okolják állampolgártársaikat azért, hogy még mindig pandémiában élnek.

Mindeközben „számos jobboldali populista párt támogatói láthatóan úgy gondolják, hogy a szabadságra a legnagyobb veszélyt a járvánnyal kapcsolatos korlátozásokon keresztül a kormányok és intézmények jelentik. Ezek a pártok most azon ügyködnek, hogy a fősodratú pártokat az új elnyomókként mutassák be, magukat pedig inkább libertáriusokként, mintsem leendő autokratákként láttatják” – így Krastev és Leonard.

Magyarországon 49, Spanyolországban 57, Lengyelországban 58 százalék azok aránya, akik elsősorban intézményeket és kormányokat tartanak a pandémia fő felelőseinek. Az összeurópai átlag úgy alakult, hogy 48 százaléknyian egyéneket tesznek felelőssé a járványért, ebből 34 százaléknyian a szabályokat figyelmen kívül hagyó állampolgárokat, 10 százaléknyian pedig a külföldről hazatérő utazókat okolják; azon 43 százaléknyi megkérdezett közül, akik intézményes vagy kormányzati felelősséget látnak a pandémia hátterében,

A kori megosztottság itt is jelentkezik: a 30 alattiak 42, a 60 felettiek 51 százaléka látja a szabályokat nem követő embereket a pandémia fő okaként.

Messze a magyarok érezték a legtöbben pont megfelelőnek a korlátozásokat

Az ECFR szakértői a vizsgált országok közül hármat emelnek ki archetípusként. Egyrészt Lengyelországot, egy „polarizálódott demokráciát”, ahol a válság csak ráerősített a társadalmi csoportok között eddig is fennálló feszültségekre, és a kormány vált a járvány miatt elégedetlenek bűnbakjává. Másrészt Németországot, egy „konszenzusdemokráciát”, ahol ugyan nem volt érdemi társadalmi ellenkezés sem a korlátozások mögötti szándékkal, sem azok mértékével szemben,

A harmadik archetípus Franciaország, egy „nem bináris demokrácia”, ahol Emmanuel Macron elnök és Marine Le Pen, a Nemzeti Gyűlés „örökös” elnökjelöltjének hatalmas szavazótáborai nagyjából semmiben nem értenek egyet egymással a koronavírus kapcsán. „A Macron-támogatók 84 százaléka hiszi azt, hogy a korlátozások legfontosabb motivációja a vírus terjedésének megállítása, ezzel a Le Pen-támogatóknak mindössze 41 százaléka ért egyet. Ehelyett a Le Pen-szavazók 37 százaléka szerint a társadalom ellenőrzése a korlátozások fő célja, ezt a véleményt pedig csak húszból egy Macron-szavazó osztja” – jegyzik meg a szerzők.

Krastev és Leonard szerint

és ez az, ami az európai politikát a közeljövőben a leginkább befolyásolni fogja. „A kormányoknak Európa-szerte igazuk volt abban, hogy a legidősebbek életének megmentésére fókuszáltak, de eljött az ideje, hogy a fiatalok problémáira koncentráljanak” – zárják soraikat a kutatók.