a 25 fő feletti rendezvényeket csak azok látogathatják, akiket már beoltottak, átestek a betegségen vagy negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.
Ez a rendelkezés eddig csak a 100 fő feletti összejövetelekre vonatkozott. A második fokozat egy héttel azután lép életbe, amikor az intenzív osztályok kapacitása eléri a 15 százalékos telítettséget. Ettől az időponttól az éjszakai szórakozóhelyeket és az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják.
A harmadik fokozat – amennyiben az említett kapacitás eléri a 20 százalékos telítettséget – újabb szigorítást hoz: azokra a helyekre – mozikba, színházakba, éttermekbe –, amelyeket egyébként jelenleg is csak a beoltottak, gyógyultak, illetve a negatív teszttel rendelkezők látogathatnak, a védettségi igazoláson kívül már csak negatív PCR-teszt felmutatásával lehet belépni, tehát az antigén gyorsteszt már nem lesz érvényes. Kurz kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelenleg még ingyenes koronavírustesztek térítéskötelessé tételéről még nem született döntés.
Kurz: Az oltás felvételével az emberek nemcsak önmagukat védik
A kancellár újfent felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozta, az oltás felvétele továbbra sem kötelező Ausztriában, ugyanakkor hozzátette, hogy felvilágosító kampánnyal igyekeznek meggyőzni a még kétkedőket az oltás adta védettség előnyeiről. Hozzátette,