Menczert faggatta a Telex a parlamentben, végül a lap is kapott egy kínos kérdést (VIDEÓ)

A Telex riportere feldobott egy magas labdát, amit nem sokáig hagyott a levegőben a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kórházba szállították kedden Prágában Milos Zeman cseh államfőt, ennek konkrét okát azonban sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, személyi jogokra hivatkozva.
A Novinky.cz hírportál rövid videót is közölt az elnök megérkezéséről a prágai központi katonai kórházba, amelyen látható, hogy Zemant tolókocsin vitték be az intézménybe felesége kíséretében.
Milos Zeman, akinek cukorbaja miatt komoly problémái vannak a járással, az év eleje óta kizárólag kerekesszéken közlekedik. Tavaly kéztöréssel kezelték, amit akkor szerzett, amikor a Lány kastély elnöki lakosztályában bot nélkül akart a mosdóba menni, és elesett. A koronavírus elleni vakcinát szintén a katonai kórházban vette fel az államfő. A múlt hét végétől a prágai katonai kórházban kezelik Václav Klaus volt cseh államfőt, Zeman elődjét is. Klaust magas vérnyomása miatt pénteken szállították kórházba, hétfőn ugyan hazament, de kedden újabb kivizsgálásra visszatért az intézménybe.
(MTI)
Fotó: MILAN KAMMERMAYER / AFP