Zdravko Maric pénzügyminiszter emlékeztetett: 2020-ban a GDP-arányos államháztartási hiány 7,8 százalékot tett ki, idén ugyanakkor a felére, 3,8 százalékra csökken.
A tárcavezető 2022-ben már a maastrichti kritériumnak megfelelően 2,6 százalékos államháztartási hiánnyal számol, amely 2023-ban 1,9 százalékra, 2024-ben pedig 1,5 százalékra mérséklődik. Az államháztartási hiány miatt tavaly nőtt a bruttó államadósság is, amely a GDP 88 százalékát tette ki – mondta Maric. A tárcavezető szerint ez a mérték 2022-ben 86,6, 2023-ban 83,6, 2024-ben 76,8 százalékra csökken.
Bejelentette továbbá, hogy a következő időszakban az inflációra összpontosítanak,
ami nem csak horvát specifikum. A statisztikai hivatal előrejelzése szerint az éves infláció 2021-ben 2 százalékot ér el. Az EB és az euróövezeti tagállamok pénteken a szlovéniai Brdo pri Kranjuban írtak alá egyetértési megállapodást Horvátországgal, amelyben felvázolják azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek mentén az ország megkezdheti az euró gyártását és bevezetését.
Horvátország még a szükséges műszaki eszközöket is megkapja