„Egyáltalán nem állt szándékunkban visszaidézni a második világháború emlékét” – írták levelükben, bár nem tisztázták, hogy mi volt az indíttatásuk.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem vagyunk antiszemiták vagy náciszimpatizánsok, tetteinkért őszintén bocsánatot kérünk”
– tették hozzá az NLTimes által közzétett levelükben. Az illetékes ügyészség vizsgálja történt-e bűncselekmény.
Urkban januárban, a járványügyi intézkedések ellen tiltakozók felgyújtottak egy tesztközpontot, míg márciusban a tiltás ellenére továbbra is templomba járó emberek egy csoportja újságírókat támadott meg. Hollandiában ezen a településen az egyik legalacsonyabb – csupán 23 százalék – a beoltottsági arány.
(MTI)