Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nagy elégtételről beszélt Hanga Ádám, miután új csapata, a Real Madrid legyőzte a spanyol kosárlabda szuperkupa vasárnapi döntőjében a magyar légiós előző klubját, a Barcelonát.

„Ennél többet nem is várhattam volna a szezonrajttól, remek hétvége volt" - mondta a sztárjátékos, akinek átigazolásáról hivatalosan, egy nagyinterjú keretében a Mandiner Sport írt először itt.
„A házigazda Tenerife ellen nagyon kemény elődöntőnk volt, aztán a döntő érdekesen alakult, 19 pontos hátrányban félig már el is veszítettük, de végül mégis mi győztünk” – mesélte hétfőn az M1 aktuális csatornának. „Nem kell túlmagyaráznom, hogy milyen érzések voltak bennem, amikor a Barcelona ellen megnyertük ezt a kupát, amely az ötödik spanyol trófeám. Óriási elégtétel volt az ex-csapatomat megverni, amely már nem akart engem. Gyorsan be tudtam illeszkedni a Realba, Pablo Laso vezetőedző fontos szerepet szán nekem kettes és hármas poszton, és eddig mindkét mérkőzésünkön a kezdőötösbe rakott”.

A csapat játékintelligenciájára és tehetségére hagyatkoznak, így sokkal inkább ki tudnak bontakozni, és ő személy szerint olyan dolgokat is megtehet, amiket a Barcában nem lehetett. Ami a célokat illeti, a 201 centis kosaras közölte: „Mindenhol döntőt akarunk játszani, ez hasonló a Barcához. A szuperkupa megvan, jövő héten kezdődik el a bajnokság, aztán februárban jön a következő elhódítható trófea, a Király Kupa” – sorolta.
A tenerifei szuperkupa négyes torna elődöntőjében a Real 72-70-re verte a házigazdákat, Hanga 24 perc alatt 8 pontot dobott. A fináléban a madridi gárda 88-83-ra nyert a Barca ellen, a magyar válogatott kosaras 18 perc alatt 3 pontot szerzett. A 32 éves Hanga 2017-ben a Baskoniától szerződött a Barcelonához, melyben 276 mérkőzésen szerepelt. A legutóbbi idényben spanyol bajnok és Király Kupa-győztes lett a gránátvörös-kékekkel, az Euroligában pedig a döntőig jutott.
(MTI)
Fotó: Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP