Észak-Korea ismét rakétákat lőtt ki az ország keleti partjáról

2021. szeptember 15. 07:15

A hétvégi volt az első ilyen jellegű kísérlet Phenjan részéről hat hónapja.

2021. szeptember 15. 07:15
null

Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról – közölte szerdán a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága. A hírt a japán parti őrség megerősítette, hozzátéve, hogy a lövedékek nem érték el a japán felségvizeket.

1500 kilométer hatótávolságú nukleáris rendszerek

Észak-Korea hétfőn hírügynökségén, a KCNA-n keresztül közölte, hogy a hétvégén sikeresen tesztelt nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket. A beszámoló szerint a harceszközök 1500 kilométer távolságra repültek a hétvégi próbaindítások során, és célpontjaikat elérve Észak-Korea felségvizein csapódtak a tengerbe.

„Ez az első manőverező robotrepülőgép Észak-Koreában, ami kifejezetten +stratégiai+ jelzést kapott” – mondta Ankit Panda, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért nevű szervezet rangidős elemzője. Figyelmeztetett arra is, hogy

ez a bevett körülírása a nukleáris képességekkel rendelkező rendszereknek.

A hétvégi volt az első ilyen jellegű kísérlet Phenjan részéről hat hónapja. Mindeközben kedden Dél-Koreába érkezett Vang Ji kínai külügyminiszter, hogy tárgyaljon Csung Jui Jong dél-koreai külügyminiszterrel Észak-Koreáról. A dél-koreai elnöki hivatal tájékoztatása szerint a tárcavezetők szerdán eszmecserét folytatnak egymással az észak-koreai rakétakísérletekről és arról, miként lehetne rábírni Phenjant arra, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.

(MTI)

A nyitókép illusztráció: STR / AFP

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2021. szeptember 15. 18:14
hopp... úgy tűnik tényleg mindkettő megtörtént .... a robotrepcsizés hétfőn, a két ballisztikusság meg szerdán .. :-( https://www.theguardian.com/world/2021/sep/15/north-korea-fires-two-ballistic-missiles-into-sea-south-korea-military-says
pandalala
2021. szeptember 15. 17:59
Így néz ki. Legalábbis a Rodong Sinmun főállamikomcsi lapban megjelent kép szerint .... https://twitter.com/nknewsorg/status/1437174849047187457 Sz'al, robotrepcsi.... És azért számít nukleárisnak (stratégiainak), mert elvileg fel lehet rá szerelni azt is .. :-((
pandalala
2021. szeptember 15. 17:46
Úgy látom, a 24.hu-sok átgondolták az MTI hírét... Szerintem is csak így lehet pontosabb :: https://24.hu/kulfold/2021/09/13/eszak-korea-robotrepulo/
pandalala
2021. szeptember 15. 16:20
ez a hír így elég fura... mer' ha jól látom a képen a kínai űrprogram földkörüli pályára állító rakétája van, aztán meg ballisztikus rakétákról írnak, majd pedig átalakul robotrepülőgépre ... most akkor ezek közül mi volt valójában?? .... ballisztikus rakéta is volt meg robotrepcsi is?? .....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!