„Nagyon köszönöm” – mondta semleges hangon a helyszíni tudósítások szerint a magát „profi forradalmárnak” nevező terrorista az ítélethirdetést követően. Amíg az esküdtszék visszavonult meghozni az ítéletet, Carlos elmondta: „büszke forradalmi múltjára”, amelynek során „legalább 83 embert ölt meg”, de az úgynevezett Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, „hatalmas manipulációnak” nevezte, s nem ismerte el a bűnösségét.
A terroristát 2017. márciusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 1974-ben elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben két ember meghalt, és 34-en megsebesültek.
Az elsőfokú ítélet ellen a Sakál fellebbezett, a fellebbviteli bíróság egy évvel később megerősítette az ítéletet. A semmítőszék azonban 2019 novemberében elrendelte a per egy részének újratárgyalását. A két napig tartó tárgyaláson csak a büntetési tétel volt a téma, miután a terrorista bűnössége már bizonyítást nyert. Negyven perces vádbeszédében Rémi Crosson du Cormier ügyész – aki az előző két eljárásban is a vádat képviselte – ismételten a legszigorúbb büntetés kiszabását kérte az esküdtszéktől. Emlékeztetett arra, hogy a „történelmi támadás” volt a kezdete a franciaországi terrorcselekményeknek.